Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






A sikeres fogyókúra titka

Kedves nőtársaim, egy roppant komoly témát fogok most feszegetni nektek. Pontosan úgy, ahogy az feszegeti a ruháitokat. A túlsúlyról lesz szó, annak is egy speciális formájáról, mégpedig a szülés után rajtunk maradt feleslegről.

Ugye, hogy sokunkat érint? Kivéve talán azokat a -- nőtársadalmunk alig tíz százalékát képviselő – különleges adottságú hölgyeket, akik boldogult lánykorukban nádszálvékonyak voltak. Terhesen úgy néznek ki, mint aki lenyelt egy cseresznyemagot. Szülés után két héttel pedig 34-es fehér farmerban tolják a babakocsit -- és akik mellett az ember lánya csúcsformáját hozva sem szívesen mutatkozik. (Drága jó édesanyám szerint a titok nyitja, hogy szigorúan csak csúnyább és jól tápláltabb hölgyek társaságában kell megjelenni a nyilvánosság előtt, mert ugyebár minden relatív.)

Szóval én ezúton szeretném bejelenteni, hogy a második csatámat is megnyertem a túlsúly elleni harcban! No nem mintha jó lenne rám a 34-es ruhaméret, sőt néha a 38-as is okoz némi enyhe légszomjjal jelentkező gyomortájéki tompa nyomást -- de mivel anyuktól tudom, hogy minden relatív -- ezért igyekszem megelégedni az elért eredménnyel. Relatíve...

A történetem: első óriásbébim világrahozatala előtt csekélyke 85 kg-ot mutatott a mérleg (55-ről indultam). Kit érdekelt az akkor?! Huszonöt éves voltam, boldog és büszke -- és mindig éhes. Szóval Petikém 1992 decemberében megszületett a maga négy és fél kilójával, és én sugárzóan és kövéren kezdtem a kismamák életét élni. Másfél éves szoptatás után a mérleg újra 56-58 kilót mutatott, és ha a használati utasítástól kissé eltérően használtam, tehát nagyon hátradőlve és lélegzetvétel nélkül, néha 55 kg is voltam. Ez aztán roppant mély elégedettséggel töltött el.

Na de! Teltek az évek, elsajátítottam a főzés minden csínját-bínját, majd újra munkába álltam. Szóval az évek mentek, a kilók jöttek. Lassan feltornáztam magam 65 kilóra (szó szerint, mert tényleg sokat tornáztam -- meg ettem). Közeledett a 33. születésnapom és a tavasz, tehát elhatároztam, majd én megmutatom a világnak, micsoda bombázó leszek!

Az élet azonban tartogat meglepetéseket. Pár nap múlva – bizonyos előre nem látható okok miatt és a jövő kiderítése érdekében – be kellett sétálnom a legközelebbi patikába. Vettem egy terhességi gyorstesztet. Folytassam? Az eredmény: természetesen pozitív! Mivel évek óta reménykedtem, várakoztam, leírhatatlan volt a boldogságom! Túlsúly? Mi az a túlsúly? És kit érdekelt? Harminchárom éves voltam, boldog és büszke -- és ismételten mindig éhes. De most odafigyeltem magamra: "csak" 83 kilót nyomtam a 9. hónap végére. A 168 cm-es magasságomhoz. De természetesen e tekintélyes súly semmi gondot nem okozott -- csak a térdemet meg a forgóimat viselte meg. Én viszont fürge voltam, tele energiával, és derűsen vártam a csodát. Ami meg is érkezett, 2001 szeptemberében, 4750 grammal, epidurális érzéstelenítésben végzett császármetszés segítségével.

Aztán beindultak a dolgos hétköznapok. Ugyanúgy, mint kilenc éve Petikémmel -- csak hát, azóta ő sem lett egyszerűbb egyéniség. A párom is a korral cseppet bolondabb lett, én sem fiatalodtam, és Márki baba nagyon is tudta, mi jár neki. A szoptatás most csaknem 19 hónapig tartott, és a kilóim úgy ragaszkodtak hozzám, mint a pióca. Sőt mintha még sokasodtak is volna. Osztódással szaporodtak, vagy mi a szösz, mert én csak egy csipettel ettem többet a kelleténél. Relatíve. De egy szoptatós anya igenis egyen rendesen! De talán ne ennyit! Aztán elválasztódtunk a babámmal, és -- láss csodát: kezdtem leszokni az evésről. Így, ahogy mondom. A kilók pedig elkezdtek fogyatkozni, olvadtak le rólam, szinte hetente 1-1 kilótól vettem egyáltalán nem könnyes búcsút. Most úgy hatvankettő környékén járok, ami relatíve még mindig sok lehet valaki szemében. Az enyémben is. Igaz, hogy az energiatartalékaim lemerültek (van egy kétgyermekes anyának bármilyen tartaléka is?!). Van úgy, hogy esténként csak ülök a lakásnak nevezett bombarobbanás kellős közepén. Mélyeket lélegzek, néha egy-egy gyors fejrándítással igyekszem kitérni némely alacsonyan repülő kisautó vagy lego útjából.

Párom zoknikereső akciójára már nem is reagálok. Próbálom elnyomni magamban azt az érzést, hogy az agyam rögtön kilép a fejem búbján és önálló életre kel valami nyugodt helyen. És olyan „bűnös” gondolatok kísértenek, mint egy wellness-hétvége víziója, vagy egy kád forró habfürdő. Valahol távol innen...

De legalább karcsú vagyok!

Szerző: Mezőszállási Ildikó
Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.


Hogyan főzzünk alacsony kalóriatartalmú ételeket?
Sajnos szeretem a hasamat, szeretek enni, ezen nincs mit tagadni. Az elmúlt hónapokban sikerült pár kilótól ennek ellenére is megszabadulnom úgy, hogy odafigyeltem az ételek kalóriatartalmára. Érdemes kicsit a fejünket is használni, ha a főzésről, illetve az... »
Tiszta lappal kezdeni nem is olyan egyszerű!
Sok minden kavarog a fejemben! Ennyi kiló voltam, ennyinek kellett volna, erre az időpontra… El akarom felejteni! Tiszta lappal akarok indulni! De hogyan kell? A menetét tudom, hogyan kellene lefogyni... De a lap nem tiszta, és ez kísért! »





Minden jog fenntartva © 2019, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.