Kategória: Sikeres fogyózók

Mint egy hordó végtagokkal...

Senkinek sem jó érzés, mikor a teste egyben a saját börtöne is. Nem tudsz tőle szabadulni és egyre nő a depresszió. Mindig arra gondolsz: le kell fogynom, azután jönnek a "majd holnaptól" kezdetű mondatok. Egyszer, végre az életemben nem csak azt mondhattam, hogy majd holnaptól, hanem, hogy már három hete.

Világ életemben túlsúlyos voltam. Az apukám is ilyen alkat.
Félreértés ne essék, nem akarom a genetikára fogni a dolgot. Soha nem volt olyan időszak az életemben, amikor azt mondhattam volna, hogy meg vagyok elégedve a súlyommal.
Szörnyű érzés volt, mikor gyermekkoromban az osztálytársaim csúfot űztek belőlem a súlyom miatt. Nem vettem fel a sértéseket, legalábbis próbáltam nem mutatni. Aztán eljött a gimi, a BMI-m változatlanul túl magas volt.
Aztán jött az a bizonyos nagy szerelem.
És ahogy az lenni szokott, én is meghíztam, még jobban. 98 kg voltam, amikor azt mondtam magamnak: "Ancsika, ezzel le kell állni, úgy nézel ki, mint egy hordó kezekkel és lábakkal"! Na és persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy séta közben kivert a verejték és fulladtam.
Elkezdtem fogyózni, csak U1 ételeket ettem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kb. három hónapig virslin, natúr joghurton és kefíren éltem.
Közben a szerelemnek vége lett, -2 kg volt az eredménye, viszont még elszántabbá tett. A végeredmény 78 kg. Nem mondom, hogy könnyű volt, és azt sem, hogy jelen pillanatban elégedett vagyok a súlyommal, csupán annyit, hogy örülök neki, hogy volt kitartásom.
Azóta sikerült felszednem az ünnepek alatt 4 kg-t. Már három napja újra diétázom, ezúttal a kalóriaszámlálásos módszerrel.
Minden vágyam, hogy legalább egyszer az életben azt mondhassam, hogy a normál testsúlyú emberek közé tartozom és ne kelljen fél napig nadrágot keresnem, ami feljön rám.
Ha elérem a 68 kg-ot, ez az álom valóra válik.
(A cikket beküldte: Ancsika000)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Önámítás vagy az akarat ereje és győzelme?
Annyi történetet olvastam már, hogy gondoltam, az enyém is megállja a helyét. Az én fogyásom legnagyobb akadálya az önhitegetés és a kifogás volt, ezt kellett igazán legyőznöm, onnantól kezdve szinte egyenes volt az út. Kicsit hosszú lesz a történet, ezért elnézést... »

A szegedi klinika diétája
Sajnos még egyik családtagom sem kezdett bele, de 3 hét múlva már eredményről is tudunk beszámolni. A diéta annak ajánlott aki szereti a TOJÁST! Kövesse az utasítást két héten át gondosan. Pontosan tartsa be, mert ez alatt egy vegyi folyamat megy végbe. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a fogyokurak.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.fogyokurak.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!



Minden jog fenntartva © 2012, www.fogyokurak.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu