Kategória:

Jóga

Kr.e.325-ben, amikor Nagy Sándor elérte az Indust, szent emberekkel, jógikkal találkozott. Ekkor a jóga már gyakorlattá vált, valószínűleg a történelem előtti idők sámánizmusából alakult ki. A harcos görög csodálattal adózott a jógik rendkívüli képességeinek.

A jóga egy szanszkrit eredetű szó, amelynek a jelentése "iga". Iga, amellyel az állatokat hajtják járomba.
A szó kettős értelemben is utal a jógára: a segítségével egyrészt megtörténik az ember lényének integrálása, valamint jelzi a jógához szükséges fegyelmet és önfegyelmet.
Már a szó jelentése is utal arra, hogy a - legalábbis az Indiában szokásos - formáknak vannak bizonyos feltételei.
Nyugaton a jógának a sportos változatai terjedtek el.
Amit ma az európai körben jógának mondanak egy neves jógakutató szerint, az csak nevetséges hókuszpókusz és legfeljebb ezoterikus gimnasztikának nevezhetnénk.

A jóga a megváltás útja, az egész életet magában foglalja.
Kr.e. 150 körül Patandzsáli a híres jógaszutráiban rögzítette a megváltás nyolcszoros ösvényét.
Először is le kell számolnunk a terhelő, karmát okozó magatartásformáinkkal, mint a tudatlanság, önzés, kötődés, elutasítás, valamint az élethez való ösztönös ragaszkodás.

Kötődésünktől önmagunkhoz és a világhoz a jóga gyakorlásával szabadulhatunk meg.
Ennek a folyamatnak nyolc lépcsőfoka van: jáma (összeszedettség és helyes életvezetés) nijáma (aszkétikus fegyelem), ászanák (testtartások), pránajáma (a légzés ellenőrzése), prátiahara (az érzékek elfordítása a dolgoktól), dhárana (koncentrálás egy pontra), dhjána (meditáció) és szamádhi ( megvilágosodás.
Az első két fok az életvezetés általános szabályait tartalmazza.
A további fokozatok azon a belátáson nyugszanak, hogy a test és a lélek együttesen szoros egységet alkot.

Aki a jógát a mindennapokban, testgyakorlatokként végzi, a Patandzsáli fokozatrendszeréből csak az ászanákat használja.
(A cikket beküldte: csorieva)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Mitől fogyott le Csala Zsuzsa? - Avagy a Natúr Varázs tea
Ettől hangos az internet. :) Vajon mi az a csodaszer, amitől a Művésznőnek sikerült 18 kilótól megszabadulnia? Ne keresd tovább a választ, mert ebben a cikkben megtalálod! A csodaszer neve Natúr Varázs tea és tradicionális magyar gyógynövényekből áll. »
Hogyan fogyott le Janet Jackson?
2004-ben óriási botrányt keltett Janet Jackson mellkivillantós projektje, emiatt vissza is vonult egy időre a nyilvánosságtól. De ami ezidő alatt történt, az szinte hihetetlen. Olyan képek láttak később róla napvilágot, amin alig lehetett felismerni, annyira... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a fogyokurak.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.fogyokurak.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!



Minden jog fenntartva © 2012, www.fogyokurak.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu