Kategória: 90 napos diéta

Könnyített 90 napos fogyókúrám

90 napos fogyókúrába kezdtem, de nem igazán bírtam az eredeti szabályokat. Módosítottam rajta egy kicsit és így is sikerült 13 kilót fogynom. Remélem tudok segíteni azoknak, akik hozzám hasonlóan nehéznek találják az eredeti 90 napost.

49 éves vagyok, egész felnőtt életemben vigyáznom kellett a súlyomra, hogy el ne hízzak. Imádok főzni, enni sőt etetni is. Úgy gondolok az ételre, mint valami örömet okozó dologra. Nekem soha nem volt mindegy, mit eszek. Nagyon kevés étel van, amit nem szeretek. Ez több-kevesebb sikerrel meg is történt. Már 25 évesen is fogyókúráztam évente egyszer legalább. Mindig irigyeltem azokat, akik annyit ehetnek, amennyit akarnak és mégsem híznak.
Az elmúlt 25 évben számtalan „csodaszert” kipróbáltam, a tablettáktól a bogyókig, a porokig. Mindig minden nagyon hatásos volt, nagyon jól bevált…amíg szedtem. Ahogy visszatértem a régi étrendemhez szépen lassan, alattomosan visszajöttek a nagy nehezen leadott kilók. Kipróbáltam számtalan diétát az Atkins-től az űrhajós diétáig, az eredmény ugyanaz volt.
Életem során úgy látszik időnként - a kerek évfordulók közeledtével - rám jön, hogy változtatni kell az életemen. 30 évesen elváltam, mert úgy éreztem, már nem vagyok szerelmes és nem nyújt elég örömet a házasság, amiben élek. Az én döntésem volt és nem bántam meg. Úgy gondoltam, ha nem változtatok 30 évesen, akkor később már nem fogok tudni.
Idén 50 éves leszek. Szerettem azt hinni, hogy nem látszik a korom, hogy fiatalabbnak látszom, mint amennyi vagyok, de a fényképeimet nézegetve bizony a testemmel nagyon elégedetlen voltam. Aztán január 1-én vettem egy nagy levegőt és belevágtam a 90 napos diétába. Eleinte könnyű volt, mert szinte estek le az első kilók. Később lelassult a fogyás, de akkor új trükkhöz folyamodtam. Van egy szobabiciklim, ami évek óta csak akkor került elő, ha síelni készültünk és egy-két hetet edzettem előtte. Az első pár nap keserves volt, 84 kilósan bizony először 5 percet tudtam tekerni mindössze és a térdem is fájt. El voltam keseredve, később 1-2 perccel növeltem a napi időt. Lassan, de sikerült. Ma már 60 percet tudok egyszerre tekerni a legnehezebb fokozaton.
Nincs könnyű diéta, ez sem volt az. Sőt én nem is voltam igazán szigorú magamhoz. Azt nem bírtam volna ki 90 napig betű szerint betartani, amit a diéta leírása tartalmaz. Ezért tettem engedményeket. Nem ettem minden este ugyanazt, mint délben. Nem ettem minden nap húslevest. Egyáltalán nem ettem kenyeret és rizst. Gyakran hétvégén 2 fehérjenapot tartottam, amikor gyümölcs vagy keményítőnap lett volna. Így nem volt annyira kínszenvedés a családi ebéd. Néhányszor ettem édességet is ezeken a vasárnapi ebédeken. A vége felé a gyümölcsnapokon este ettem egy gyümölcsjoghurtot.
A fogyásom viszonylag folyamatos volt, heti 1 kilót tudtam így fogyni. 84 kilóval indultam és most 71 kiló vagyok.
Karácsonykor még 46-os holmikat hordtam, most a 40-es jó rám. Szerencsére sikerült új holmikat beszereznem turiból, így most nagyon csinosnak érzem magam. A régi ruháimat pedig elajándékozom, soha többet nem akarok beléjük hízni! Ami még nagyon motivált a 90 nap alatt az a párom állandó és folyamatos öröme és dicsérete, hogy milyen karcsú és csinos lettem. Nagyon jól érzem magam a bőrömben! Persze, tudom, ettől még nem lettem 50 kilós 25 éves manöken és nem is öltözködöm úgy, hogy mosolyogjanak rajtam. De nagyon jó érzés.
Hogyan tovább? Délig csak gyümölcsöt fogok enni ezután is. Megpróbálom a hétköznapokon folytatni a szétválasztást: fehérje, keményítő, szénhidrát, de vasárnaponként módjával ugyan, mindenfélét fogok enni. Remélem sikerül megtartani a súlyomat.
Azért írtam le mindezt, hogy akinek nincs bátorsága belevágni az „eredeti” 90 naposba, az egy kis módosítással ezt megcsinálhatja. Igaz, nem 15-20 kilót fogy vele, de sokkal kellemesebb végigcsinálni.

Sok sikert hozzá!
(A cikket beküldte: gyöngyi)



A 90 napos diéta megcáfolása
A 90 napos diéta egy nagyon népszerű fogyókúrás módszer, amit én kifejezetten károsnak tartok. Szerintem az egészség sokkal fontosabb, mint a szépség. A cikk olvasása után remélem mindenki ráébred, miért káros ez a diéta. Ezt a cikket több edző kollégámmal... »

3x5 napos étrend
Folyamatosan 3x meg lehet ismételni. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.