Kategória: Más diéták

H.Annemueler-féle alapétrend

Minden ember egyéni: külöznek az élethelyzeteink,más és más dolgok fontosak számunkra, másképp gondolkodunk és még sorolhatnám. Olyannyira különbözünk egymástól, hogy a táplálkozásunknak is egyéninek kellene lennie. A kérdéssel viszont általában csak akkor foglalkozunk, amikor már megbetegedtünk. Pedig sokkal előbb kellene gondolnunk rá.

Mivel különbözőek vagyunk, különféle a táplálékösszetétel igényünk is. Ezért fontos az úgynevezett egyénre szabott diéta. Ma már sok segítség áll rendelkezésünkre, hogy táplálkozásunkat egyénre szabottan tudjuk összeállítani. E célt szolgálják a különféle diéták, amelyek más-más emberre szabottak, és különböző célokat tartanak szem előtt. Ilyen például a vércsoport szerinti diéta, vagy a műszerek segítségével tesztelt, az egyén számára nem megfelelő élelmiszerek kiiktatása az étrendből.

Természetadta tulajdonságunk, hogy saját magunk ki tudjuk választani, számunkra mi a legjobb. Sajnos ezt a tulajdonságunkat már pici korunkban elveszítjük azáltal, hogy nem jutunk hozzá a legtermészetesebb táplálékunkhoz: az anyatejhez. Később a kisgyereket rákényszerítjük a neki nem „ízlő“ ételek rendszeresen fogyasztására. Sőt ezen is túlmegyünk a túlédesített és agresszív, vegyszeresen ízjavított „finomságok“ rendszeres adagolásával.

A már kisgyerekkorban elkezdődött (és felnőttkorban folytatódó) krónikus betegségek, és az emiatt alkalmazott gyógyszerek ezt a képességünket méginkább elsorvasztják.
Az alábbiakban azon diéta pontos leírását közöljük, melyek segíthetnek rátalálni a saját, egyéni, a szervezetünknek leginkább megfelelő táplálékösszetételre. Felhívom olvasóink figyelmét arra (főleg a betegekét, de az egészségesekét is), hogy ezen diéták alkamazása hozzáértő orvos nélkül nem ajánlott!
Néhány diéta csak korlátozott ideig tartható, méregtelenítő hatású, s alkalmazásával egy jobb egészségügyi állapot érhető el. Emellett észrevehetően megnövekedik a képességünk az egyéni diéta kialakításához.

H. Annemueler-féle alapétrend

Az alapétrend célja az emésztésjavítás, az anyagcserefolyamatok optimalizálása, a szervezet tehermentesítése. Továbbá megelőzni a salakanyagok bekerülését és felhalmozódását a szervezetben.
Feltételei:
1.A táplálék mennyiségének és energiatartalmának beállítása.
Ez olyan élelmiszerek fogyasztását jelenti, melyek sok rágást igényelnek, ezáltal növelik az étkezés időtartalmát.
2.Az élelmiszerek kiválasztása biológiai érték szerint.
A legmagasabb biológiai értékük a natúr , érett állapotban szedett, friss zöldségeknek , gyümölcsöknek és gabonaféléknek van. A zsírbevitelt a biológiailag termesztett olajos magvak és az ezekből hidegen préselt olajok jelentik. A szintén biológiailag előállított friss vagy aludttej a legegyszerűbb fehérjeforrás. Valamint ide tartozik a természetes állattartásból származó hús, a hal vagy vadhús.
3. A finomított cukrok és az ebből készült ételek teljes egészében mellőzendők!
4. Növelni kell a nyers zöldség és gyümölcs bevitelét. Körülbelül minden l0 kilogramm testsúlyra 10 dekagramm nyers zöldség vagy gyümölcs bevitele ajánlott.
5.A koleszterin és a telített zsírsavak bevitelét a minimumra kell korlátozni.
6. A fehérje bevitel a fehérjeoptimumnál kicsit kevesebb legyen. Fontos a húgysavanyagcsere tehermentesítése.
7. Növelni kell a szervezet bázikus kémhatását burgonyával, nyers zöldségekkel.
8.Javasolt a nátrium bevitel szigorú megszorítása a kálium bevitel emelése mellett. Magyarul: iktassuk ki a sót, emellett sok káliumtartalmú ételt fogyasszunk (burgonya, szilva stb.)!
9.Meghatározni az étkezések számát és az adagokat. A menü legyen a lehető legegyszerűbb és a főzésnél mellőzzük a sokféle, bonyolult konyhatechnikai eljárásokat. Ennek célja a táplálék biológiai értékének a megtartása és a bevitt méreganyagok korlátozása.

Konyhatechnikai irányelvek:

Az élelmiszereket a lehető legfrissebb állapotban dolgozzuk fel!
A nyers zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad felaprítva szabadon állni hagyni.
A nyers ételeket az elkészítés után minél hamarabb fel kell tálalni.
A hámozott krumplit vagy zöldségeket ne hagyjuk vízben állni!
A zöldségek és a krumpli vizét ne öntsük ki, használjuk fel!
A zöldségeket pároljuk rövid ideig!
Az ételeket zárt edénybe főzzük!
A burgonyaféléket héjában főzzük vagy süssük!
Az ételeket frissen fogyasszuk, lehetőség szerint ne melegítsük újra!
Minimalizáljuk a sózást!
Csak természetes fűszereket használjunk: friss füveket, citromot, hagymát, fokhagymát, tormát , természetes ecetet, növényi olajokat! A fűszerezés az emésztőnedv elválasztást szolgálja!
Lehetőség szerint mellőzzük a zsírban, és olajban való sütést!
A pácolt húsokat ne grillezzük! Semmilyen körülmények között ne használjunk penészes élelmiszert!
A gabonaféléket ne áztassuk túl sokáig vízben!
A burgonyát tároljuk sötétben, az esetlegesen képződő zöld részeket vagy hajtásokat távolítsuk el! Lehetőség szerint ne fogyasszunk újkrumplit!

A fent leírt alapétrend bizonyos esetekben módosulhat. Az egészséges ember étvágya szerint táplálkozik, egészségesen és kiegyensúlyozottan él, neki nincs szüksége külön méregtelenítésre, hiszen az beépült az életébe.
Aki azonban a fentiekből nem ismer magára, mindenképpen gondolkozzon el életmódja felől!

Szerző: Dr. Tóth Erzsébet, orvos
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.


Horoszkóp diéta
Állítólag a horoszkópunkra a fogyókúrában is lehet számítani. Nem kipróbált módszer, de hátha bejön valakinek. Bár az egészséges életmód a fontos, de itt mindenki talál néhány tippet. Remélem izgalmas lesz az új módszer! »

Narancsos fogyókúra
A banánnal ellentétben - ami nem éppen sovány eledel - a narancsban (Citrus sinensis) alig van kalória. Energiahordozója egy kevés szőlő- és gyümölcscukor, ezért bátran fogyaszthatjuk éhségűzőnek, leve és rostjai jól telítenek, üdítenek, a szomjat is... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.