Kategória: Sport és mozgás

Biopont turné

Biopont turné Nagy szeretettel invitállak Benneteket az október 3-án induló és a november 28-án a Fittarénán kicsúcsosodó országos rendezvényre, amely a Biopont Őszi Országjáró Fitnesz Turné nevet viseli.

11 vidéki és 3 fővárosi teremben és sportcsarnokban színes programokkal várunk minden olyan mozogni vágyó vendéget, aki érdeklődik az új mozgásprogramok és az egészséges táplálkozás iránt.

A résztvevők eszközös (Body-Balls, Strike Zone) és eszköz nélküli  (Reggaeness) órákon vehetnek részt, mindeközben pedig a Vendégek gyöngye címért is "ringbe szállhatnak". Minden egyes helyszínen a regisztrált és az órákat ügyesen végigedző lelkes vendégek között értékes tárgy- és szolgáltatás-nyereményeket sorsolunk ki.

Nem csak a vendégek, hanem az edzők is megmérettethetik magukat a turné során a Lehitelesebb Fitnesz Edző Versenyen. A legjobbak lehetőséget kapnak részt venni a következő Body-Balls DVD forgatásán, illetve fellépni a 2010. november 28-án megrendezésre kerülő Fittaréna Nagyszínpadán.

A turné helyszínein standdal is várjuk a kedves résztvevőket, ahol egészséges ételek és italok valamint fitnesz ruházati termékek kipróbálására, illetve megvásárlására is lehetőség adódik.
További információk a rendezvényről és a versenykiírásról: http://www.szemelyiedzes.net

Jobb kondíció lépésről-lépésre: Walk Maxx, a gördülő talpú cipő
Ízületi problémák, hátfájás, túlsúly, zsírpárnák, narancsbőr... Problémák, amelyeket gyorsan orvosolhatunk: egyszerűen csak menjünk el bevásárolni, sétáljunk a parkban, kocogjunk a Margitszigeten, tegyünk nagy egészségügyi sétákat a folyóparton vagy gyalogoljunk... »

Joe Cross Reboot böjtje - Tapasztalatok
Tavaly tavasszal beszélgettem egy baráti társaságban és szóba került egy film, amit egy Joe Cross nevű fickó forgatott le magáról, amint Amerikát járja és 60 napon keresztül kizárólag zöldségek és gyümölcsök levét fogyasztja. A többség eszetlenségnek tartotta, de... »



Minden jog fenntartva © 2026, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.