Kategória: További fogyókúrás cikkek

Fogyjunk gyorsan, könnyen

A fogyókúra egy hétig tart, utána azonnal meg kell ismételni. Fontos, hogy a diétát pontosan tartsuk be, a legkisebb vétkezés sem megengedett. Ha erre ügyelünk, két hét alatt garantáltan le lehet adni 6-7 kilót!

A diéta sikerességéhez az alábbi alapszabályokat mindenképp be kell tartani!

Cukrot, zsírt és alkoholt fogyasztani tilos, legfeljebb kevés olaj használata megengedett, és kevés só használata ajánlott.

A diéta ideje alatt kizárólag vizet vagy ásványvizet szabad inni.


Az ebédet és a vacsorát nem szabad fölcserélni. Ezalatt a szervezetben anyagcsere-változás történik, és három évig nem áll be a hízás. A diétát hétfőn vagy szerdán kell elkezdeni.

Van néhány általános szabály, amit minden fogyókúra esetében érdemes figyelembe vennünk!

Este hat után felejtsük el az evést! Később a szervezetünk már egyre nehezebben adja le a zsírokat.

Igyunk meg naponta legalább nyolc pohár, vagyis két liter vizet! Így könnyebb lesz lefogynunk, ugyanis a víz megtelíti a gyomrunkat, elmúlik az éhségérzetünk. Ráadásul a víz tisztítja a szervezetünket, salaktalanít, javítja az anyagcserét.

Az étkezések előtt negyedórával mindig fogyassz el egy nagy pohár ásványvizet. Észlelni fogod, a kínzó éhségérzet enyhült.

A legnagyobb ellenség: a bevásárlás. Mindig jóllakottan menjünk vásárolni. Írjuk fel egy kis papírra, mit szeretnénk vásárolni, és semmi mást ne vegyünk.

A fogyókúrát egészítsük ki mozgással is. Ez kell ahhoz, hogy garantáltan zsírt, és ne csak vizet és izomszövetet veszítsünk.

Legyünk türelmesek! Ha nem vagyunk elég kitartóak, nem érjük el a kitűzött célt.


Ne feledkezzünk meg a vitaminpótlásról! A csökkentett energia-bevitellel nehéz fedezni a napi ásványianyag- és vitaminszükségletet. Emiatt könnyebben megtámadhatnak a betegségek a diéta ideje alatt.

Használjunk inkább fűszereket a só helyett. A só vízmegkötő képessége miatt a szervezetben a folyadék felhalmozódik, és ez megnehezíti a lefogyást.

Vegyünk hideg-meleg vizes váltózuhanyt minden reggel, dörzsi szivacsos lemosással együtt. Ettől szebb lesz a bőrünk, és eltűnik a narancsbőr is.

Étkezés közben ne tévézzünk vagy olvassunk, azaz ne másra figyeljünk! Minden falatot alaposan rágjunk meg, és élvezzük ki az ízeket, különben nem fogjuk megélni az étkezést, és nem csökken az éhségérzetünk.


Hétfő:
Reggeli: 2 db kockasajt, 5 dkg párizsi, 2 dl tej
Ebéd: 1 db zsemle, 1 db főtt virsli, 2 dl tej
Vacsora: 2 szelet pirítós(vaj nélkül), 1 db banán


Kedd:
Reggeli: 3 db abonett kenyér, 5 dkg Trappista sajt, 3 dl tea (cukor nélkül)
Ebéd: 20 dkg hal roston, saláta,
Vacsora: 1 db zsemle, 1 db kefir, 1 db főtt tojás

Szerda:
Reggeli: 2 db tükörtojás, 2 db pirítós, 1 db paradicsom
Ebéd: 20 dkg zöldségköret, 5 dkg reszelt sajt
Vacsora: 5 dkg pulykamell sonka, 1 db alma, 3 dl tea (cukor nélkül)

Csütörtök:
Reggeli: 2 db főtt virsli, 2 db pirítós, 2 dl tej
Ebéd: 20 dkg párolt csirke, 1 adag gyors rizs
Vacsora: 2 db alma

Péntek:
Reggeli: 2 db kockasajt, 5 dkg gépsonka, 3 dl tea
Ebéd: 3 tojásból rántotta, 1 db paradicsom
Vacsora: 1 db zsemle, 1 db kefir, 1 db alma

Szombat:
Reggeli: 1 főtt tojás, 5 dkg párizsi, 2 db pirítós
Ebéd: 25 dkg főtt marha, krumplisaláta
Vacsora: 3 dl tej, 1 db alma

Vasárnap:
Reggeli: 2 db virsli, 1 db zsemle, 1 db paprika
Ebéd: Húsleves üresen, 20 dkg csirke roston, zöldségköret
Vacsora: a hetiből bármelyik

Forrás: http://www.minokmagazin.hu
(A cikket beküldte: andiiika)



Én kis történetem!
Rémálom volt az életem kövéren és úgy éreztem az egész világ engem figyel. Depreszió, hányás, bűntudat jött sorban és sorban. De íme, az én kis történetem röviden tömören. Lehetet volna még fokozni, de az már tényleg szörnyű lett volna! »

Metropolitan diéta
Maria Callas is ezt csinálta A Metropolitan diéta híres (főleg amerikai) szinésznők diétája volt a hatvanas években, ma már inkább csak a múlt idő jellemzi. Sok más egykor divatos fogyókúrával együtt feledésbe merült. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.