Kategória: További fogyókúrás cikkek

Fogyiverseny

Szeretettel várunk minden jelentkezőt a "A súlyod fogyjon, ne a pénzed!" szlogenű fogyókúra versenyre.
Célunk, hogy mindenkire ösztönző hatású felajánlásokkal és jókedélyű tagokkal motiváljuk egymást és segítsük a fogyást.


Mint ahogy a szlogen is írja, a lényeg, hogy "tablettamentesen", önerőből, helyes táplálkozással és mozgással fogyjunk.

Szabályzat
A fogyókúra verseny 2007. május 10-én kezdődik és 2007. augusztus 10-ig tart, vagyis a verseny résztvevőinek 3 hónapjuk van arra, hogy célsúlyukat elérjék, vagy megközelítsék.

Aki eléri három hónapon belül, az a felajánlott díjak közül választhat, illetve az is választhat aki a legtöbb súlyt leadja.
A résztvevőknek indulási képet (illetve havi egy fényképet) szükséges felrakni a naplójukba, s a célsúly elérésekor szintén. A fotót (illetve annak feltöltését a naplójába) mindenki maga oldja meg.
Heti egy naplót illetve mérlegelést kell vezetni, hogy az aki fogy információt és segítséget nyújthasson a többieknek:)

Megkérnék mindenkit hogy tegye a mérlegelőt publikussá, mert csak így lehet figyelemmel kísérni a versenyt!

Párbaj:
A jelentkezők közül két ember eldönti, hogy kihívja egymást és párbajoznak abban, hogy az előre megadott határidőn belü leadnak X kg-t.
Aki megnyeri a párbajt, az a táblázaton belül dicsőségpontokat kap. A párbaj lényege csak ösztönző jellegű. 1 párbaj megnyerése 1 pontot jelent, s az nyeri meg aki hamarabb leadja a fent írott (X) súlyt.
1 embernek egyszerre csak 1 párbaja lehet egy adott időszakra, vagyis nem ér több párbajra jelentkezni!

A fogyókúraversenyre illetve párbajra jelentkezni Dolorex-nél lehet.

MINDENKINEK SOK AKARATERŐT és KITARTÁST KÍVÁNUNK!

Köszönet a képszponzoromnak Zsó001-nek, hogy rendelkezésünkre bocsátott egy nagyon találó Garfield-os képet.:)

A legnagyobb köszönet mégis HOXA-nak jár, hogy felajánlotta a táblázat elkészítését és aki mindenben segített:D




A jelentkezők névsorát itt tekintheted meg (kattints ide)!

(A cikket beküldte: Dolorex)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Fogyásom története
Szeretném veletek megosztani fogyásom történetét, ami olykor nehéz volt. Őszintén leírom mit, hogyan csináltam, a kritikákat is elviselem, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem éppen az egészséges módját választottam annak, hogy megszabaduljak fölös kilóim... »

Gyógyböjt
A hagyományos értelemben vett böjt vallási szokás. Generációkon át fennmaradt a húsvéti és adventi böjt, ennek célja azonban nem elsősorban az egészség helyreállítása. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a fogyokurak.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.fogyokurak.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!



Minden jog fenntartva © 2012, www.fogyokurak.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu