Kategória: További fogyókúrás cikkek

Egy találmány, ami megnehezítette a nők életét: A fogyókúra

Régebben a kövérség a gazdagság jele volt, az étkezésről való önkéntes lemondás a szerzetesek, remeték sajátja volt. Az alakformáló fehérnemű ősanyja a fűző, mely ugyan roppant kényelmetlen és egészségtelen viselet volt, de a nemkívánatos hurkák leszorításával darázsderekat varázsoltak maguknak az alkatilag kevésbé szerencsések is.

A "fogyisok" előfutára Sissy volt, akinek étkezési zavarai inkább az anorexia úttörőjévé tették.

Az 1920-as években a gusztustalan bélféreg segítségével érték el az áhított testsúlyt a nők, mint például a híres operaénekes, Maria Callas.

A 20. század 30-as éveinek másik nagy divatja a vegetarianizmus volt, melynek csak az egyik mellékhatása a testsúlyvesztés, a fő cél a hús nélküli, vagyis egészséges élet.

Hamarosan megjelentek az első mesterséges fogyasztótabletták, mint például a hashajtó vagy az anyagcsere-gyorsító.

Később felfedezték az amfetaminszármazékokat, melyeknek élénkítő hatását háborús célokra is használták. A kezdetben bombázó- és vadászgéppilóták által használt élénkítők utódainak egyike az Ecstasy. A mai fogyasztó tabletták sem képesek csodát tenni, rendszeres mozgás nélkül gyakorlatilag semmit nem érnek, de legalább nem okoznak olyan súlyos egészségkárosodást vagy függőséget, mint elődeik.

A diéta tehát nem modern találmány. Az 1800-as évek elején egy temetkezési vállalkozó, William Banting saját módszerrel szabadult meg 19 kg-tól: száműzte étrendjéből többek között a kenyeret, vajat, cukrot és a krumplit. 1863-ban megjelent Nyilvános levél a testességről című könyve a fogyókúrázók bibliája lett.

Minél kényelmesebb lett a hétköznapi ember élete, annál több ember kezdett fogyókúrába, a 20. században már egymás után bukkantak fel a legkülönfélébb és leghajmeresztőbb módszerek. A La Parle fogyókúrás szappan például azt ígérte, hogy lemossa a pluszkilókat, a Graybar Stimulator tornagép segítségével pedig leugrálnak a kilók az emberről.

Ma már ugyan toleránsabbak az emberek, de még mindig divat a kisportolt, karcsú test, azt tartja egészségesnek a társadalmi gondolkodás. Egyre hatalmasabb a fogyókúrára épülő iparág nem beszélve a plasztikai sebészet térnyeréséről. Ennek ellenére az amerikai társadalom kétharmada küzd túlsúllyal vagy kövérséggel, a gyermekkori elhízás pedig háromszorosára nőtt az elmúlt 30 évben.

Részlet a Találmányok című írásból
Szerző: Halász Kata
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)


Mitől lehet evéskényszerünk?
A túlsúly és az evéskényszer olyan jelenségek, amelyek megkeserítik életünket. Gyakran hallunk olyan epés kijelentéseket, hogy én már egy pohár víztől is hízok. Az evéskényszer betegség, és mint minden betegség mögött pszichés, lelki ok húzódik meg. Valahol... »

Fogyasztó répás ital
Ez a diétás recept 4 nap alatt 6 kilót ígér, teljesen természetesen. Soha nem próbáltam még, most találtam rá! Csak ezt a levet lehet inni, azt írják róla, hogy elég tömény és nem leszel tőle éhes. Eddig még nem beszéltem arról, hogy hogyan jött létre ez az ital.... »



Minden jog fenntartva © 2026, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.