Kategória: További fogyókúrás cikkek

A paleotech elvek

A paleotech diéta során naponta hatszori étkezés engedélyezett, három nagyobb étek és három apró nass 3-4 óránkénti elosztásban. Ezt a diétát Courteney Cox Arquette is alkalmazta, hogy egy híresség nevét is megemlítsük. :)

A paleo szócska már sugallja, hogy a diéta alapjait őseink étkezési szokásaira helyezték.
Az ősemberek ételeit főként gyümölcsök és zöldségek alkották, amelyek gazdagok voltak rostban és antioxidánsokban. Emellett halásztak és vadásztak, így olyan húsokhoz jutottak, amik gazdagok omega-3 zsírsavakban.
Természetesen az őseink közül sem mindegyik ette ugyanazt, ahogy ma sem eszi minden kultúra ugyanazokat az ételeket. Olyan helyeken, ahol kevés növény volt elérhető, az őseink javarészt állati fehérjéket fogyasztottak. Olyan helyeken, ahol az ehető növények bőségesebben előfordultak, jórészt alacsony glikémiás indexű szénhidrátok tették ki a táplálékuk zömét. Ma már nem tudunk arra alapozni, hogy az adott területen mi terem meg tólnyomórészt, mivel ma már minden kapható, de az alapelv egyáltalán nem elhanyagolható.

A paleotech elv korlátozza azokat az anyagokat, amelyek nem voltak megtalálhatóak korábban. Ilyen a cukor, a koffein és a finomított szénhidrátok.


Az alap tehát a sovány húsok, halak fogyasztása, sok zöldséggel és gyümölcsökkel. Ez nagyon jól hangzik!


Néhány minta az étkezésekhez:

Reggeli:
- 1 vagy 2 keménytojás, olajos szardínia, zöld saláta, csicseriborsóval, balzsamecettel meghintve
- grillezett lazac, paradicsom, hagyma, olíva olaj és balzsamecet
- zsírszegény joghurt, friss bogyós gyümölcsökkel, pár szem dió, vagy mogyoró
- zabdara, szeletelt almával, bogyós gyümölcsökkel vagy fahéjjal


Ebéd:
- grillezett tonhal zöld salátával, olíva olajjal és ecettel
- zöld saláta variáció csírákkal, paradicsommal, hagymával, grillezett csirkefalatkákkal és mustáros dressinggel
- cottage sajt vegyes bogyós gyümölccsel és dinnyeszeletekkel


Vacsora:
- húspogácsa pulykahúsból, sok salátával, grillezett vagy párolt zöldséggel
- lazacsaláta sárgarépával, mogyoróhagymával, csírákkal. Olíva olajjal, zsírszegény majonézzel és balzsamecettel ízesítve.


Nassok:
- 10 szem mandula
- nagy fürt szőlő
- cukormentes müzli szelet


Az étkezések tetszőlegesen variálhatók, kombinálhatók és felcserélhetők. Ha meghívásod van egy olsz vacsorára, nyugodtan mondj igent. Ha az időd 80%-ban betartod a paleotech elveit, már sokat tettél azért, hogy formában maradj.


Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Plusz vagy mínusz?! Melyik a jobb?!
Na, ide aztán fogalmam sincs, hogy mit is írjak, hiszen a hízókúráról rebegek majd nektek, nem pedig a fogyókúráról. Egy biztos. Senkit nem akarok lebeszélni a fogyókúráról. Eszem ágában sincs, hiszen én is voltam már fogyókúrás-borzadályos állapotban, amikor... »

Kekwick diéta ("Fast Fat")
Ha a bevezetõ fázisban nem tudod kizökkenteni a mérleg nyelvét, ez a pár napos étrend segíthet neked áttörni az anyagcsere ellenállást. Sokan úgy tartják, hogy az anyagcsere ellenállás megtörését csak a még szigorúbb diétás megszorításokkal érhetjük el.... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a fogyokurak.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.fogyokurak.hu/rss
Kövess minket a Twitteren!
Lájkolj minket a Facebookon!



Minden jog fenntartva © 2012, www.fogyokurak.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu