|
Kategória: További fogyókúrás cikkek Plusz vagy mínusz?! Melyik a jobb?!Na, ide aztán fogalmam sincs, hogy mit is írjak, hiszen a hízókúráról rebegek majd nektek, nem pedig a fogyókúráról. Egy biztos. Senkit nem akarok lebeszélni a fogyókúráról. Eszem ágában sincs, hiszen én is voltam már fogyókúrás-borzadályos állapotban, amikor minden rossz volt, minden összeesküdött ellenem, főleg a lépcsők, a hegyek és a fő átok, a mérleg...Mégis, mi a jobb? Zörögni vagy kicsit súlyosabbnak lenni? Döntsétek el... Rátok bízom! Voltam én már 98 kiló a harmadik gyerekem után, nagyon nehéz volt leadni, tudom milyen egy fogyókúrát végigcsinálni. Sikerült, vígan rohangáltam a 65 kilómmal, a 32-es méretemmel, aztán tavaly hirtelen elkezdtem fogyni. Reggeltől estig ettem és csak vékonyodtam, mint az a bizonyos gyertyaszál. Először nevettem rajta, aztán hümmögtem, később kétségbe estem. Ifjonc (párom) is megjegyezte: - Már nincs mit rajtad fogni. Neked nincs is combod! - Az utolsó löketet azonban nem is ő adta, hanem egy másik megjegyzés. Koncertre mentünk, jó kis zúzósra, úgy kikapcsolódásképpen. Megérkeztünk, leszálltam a motorról, sisak fejről le, oda a haverokhoz, és Laci hirtelen félrehúzott: - Hmmm, már frászoltam, hogy falaznom kell, Ifjonc egy másik nővel jött. Hová a jó édes búscsudába tűnt a régi Lyr? Mi a fenét csináltál magaddal? Te, aki simán leverted a lécről a harmincasokat vagy 10 évvel öregebbnek nézel ki, mint amennyi vagy! Hol a büszkeség? Hol a "csodanő"? Hová dugtad el az "igazi" Lyrt?! - és akkor kaptam sokkot. De nagyot! Hát már ő is, és a többiek is... Az ideg!!! Mindenki ezt mondta. Ne idegeskedj és hízni kezdesz! Általában pozitívan állok az idegi dolgokhoz is, de akkor már mindenen diliztem. A lakáson, a csekkeken, a munkanélküliségen, a tanfolyamon (amit akkor kezdtem el), lényegében mindenre ugrottam. Sulistársaim is mondogatták, hogy: - Igen, híznod kell, basszus, te már nem is látszol se szemből, se oldalról. Odaálltam a tükör elé. Borzalmas látvány volt! A melleim lógtak, mint két leeresztett léggömb, a hasam dettó. A karom egy szál vékonyka ágacska. A csontjaim kibökték a bőröm, a combjaimról pedig már nem is beszélek. De ha ennyit zabálok, akkor ez hogyan lehet? Elbőgtem magam, és leköptem a tükörképem. Szó szerint! Jött a fogadalomtétel: nincs dili, ahogy esik, úgy puffan és zaba, zaba, zaba. Körömpörkölt, csirkepörkölt nokedli nélkül, reggel-délben-este, (éjjel is!) nasi tonnaszámra. Eredmény nulla! Azaz újabb mínuszok. Végül már alig voltam 50 kiló. És akkor jött egy jótündér! Msn-en nagyon sokat beszélgettünk, ő is csak hümmögött, de igazából nem mondott semmit a problémámra. Aztán hirtelen csöngött a telefonom egyik délelőtt. Ott állt a kapuban. Tatabányáról. Felült a vonatra és jött. Délutánig dumáltunk, mindenről, ami éppen eszünkbe jutott. Csak arról nem, hogy is nézek ki. Aztán visszautazott. Este ennyit írt msn-en: - Holnap elmész egy gyógyszertárba, vagy bárhová, ahol bébitápszert lehet kapni, és elkezded inni. Iszod literszámra! Nem barmoskodsz, nem húzod a szád, nem írsz nekem most ide hülyeségeket, hanem azt csinálod, amit mondok. Röhögni sem kell! Tudom, hogy nem vagy normális alapjáraton, de hallgass rám! Másnap betáraztam a bébilöttynek valókat. A család röhögött, amikor nekiláttam kotyvasztani. Uncsiöcséméktől cumisüvegeket kaptam (a gyerekek már úgy sem használják! - felkiáltással), amin elpicsorogtam magam. Majd egy nap önsajnálat után (ez úgy néz ki, hogy fekszem, nézem a plafont, és közben szépen lemegyek "omegába"), megráztam magam és döntöttem. Felőlem sikítva hempereghetnek a röhögéstől, betartom. Nincs több dobásom, sőt ötletem sem, próba indul! Reggel úgy indultam suliba, hogy a két cumisüvegből az egyikbe kávét pakoltam, a másikba bébipapit. Amikor előszedtem, csak a kerek szemeket láttam, de senki nem nevetett. Teljesen átérezték a gondom. Egy plusz kiló helyett tíz kiló szeretetet kaptam abban a pillanatban. Ittam és ettem az órák alatt, a villamoson (képzelhetitek, hogyan néztek rám, amikor előrántottam a kisméhecskés cumisüvegemet), takarítás közben, bárhol-bármikor. A bűvös mutatónak a 60 kilóra való löködése kínkeserves volt. Dekánként híztam, majd megállt. Újabb hét, újabb 10 deka. Végre-végre átbillent a mutató, és meg sem álltam a 65-ig, majd tovább. Most stabilan állok a 70 kilómmal, a 95/D-s cickómickóimmal, az enyhén dudorodó "viselősgyík" hasammal. Egy év után. Már nincs cumisüveg, de díszhelyre tettem ki, hogy mindig lássam. Nem akarok fogyni! És ha megint jönne a dili, akkor van miből leadni pár kilót, és még mindig jó vagyok. A ráncaim kisimultak, már van mit fogni rajtam. :) Újra a régi, az igazi Lyr vagyok. Az a "csodanő", aki kenterbe veri a harmincasokat! (Laci szavaival élve!) A hajam fénylik gyönyörű kékeslilán, a szemem zöldje ragyog, és végre feltetováltathattam a karomra a második varratomat. Már volt mire! Én elhiszem, hogy szörnyű az, amikor valaki duci, kövér, vagy csak annak hiszi magát, belesulykolják. De mielőtt nekilátnátok fogyózni, gondolkodjatok el. Az a felesleges 5 kiló bármikor jól jöhet. Aki viszont fogyni vágyik, annak hajrá! Majd egyszer leírom azt is, én hogyan szabadultam meg attól a rengeteg kilómtól. Hiszen már egy másik történet, olyan igazi kínlódós-leadós... (A cikket beküldte: Lyrian)
|