Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Sikeres fogyózók

Fogyás jojó nélkül - élet -35 kiló után

Ki tudja, milyen kövér kislánynak -és kezdődő tininek- lenni? Ki tudja, milyen, ha nem mersz nyáron levetkőzni? Ki tudja, milyen állandó komplexusban élni? Ki tudja, milyen, ha megalázzák? Többszörösen is feltehetném a kezem, mert mindenből duplán kijutott nekem. De ez már csak a múlt - és nem műveltem csodákat magammal ahhoz, hogy elérjem, amire mindig is vágytam.

Mindig is husi kislány voltam. Kezdődött azzal, hogy a családom imád enni, és én világ életemben este 9-9.30 között vacsoráztam, az ebédjeim sem voltak kevesek, de akkoriban még nem nagyon törődtünk ezzel. Hadd egyen a gyerek! - harsogták a nagyszülők, és akkor még persze nem gondoltam arra, hogy ennek lesz böjtje. Főleg, hogy 6-7 évesen egész nap a játszótéren futkostam, mászókáztam, így annyi kalóriát égettem el, amiről ma már csak álmodok.
A gondok akkor kezdődtek, mikor elköltöztünk.

Nagyon traumatikusan ért, hogy új városba kerültünk - ekkor voltam 4. osztályos. Azon a télen ráadásul olyan súlyos bárányhimlőt szedtem össze, hogy ma annak köszönhetem a szemüvegem, és mivel a suliban is voltak páran, akik szekáltak, barátaim nem voltak, az egyetlen örömöm az evésben leltem. Amikor azt mondják, hogy az evés örömforrás, nem hazudnak; tényleg képes egy tábla csoki olyan érzéseket produkálni, mintha épp bandáznék a legeslegjobb barátaimmal. A testmozgást persze elhagytam, mert jött az internetes korszak, nyaranta pedig a szüleim munkahelyén voltam egész nap, szóval voltaképpen tényleg csak ültem, miközben zabáltam. Délutánonként 1-2 zacskó chips lecsúszott mindenféle bűntudat nélkül, esténként 5-6 szelet pizzát simán megettem, és gyakran, nagyon gyakran előfordult, hogy miután végeztek (hajnali 1-2), beültünk a Mekibe, és még ott is megettem egy menüt. Anya akkor már mondta, hogy ne csináljam, de én mindig csak rárivalltam, hogy ez maradt nekem, hisz mást úgysem csinálok. Az önértékelésem persze rohamosan romlott, minden ruha feszült rajtam, egy emelkedőn nem tudtam egy felmenni, hogy ne ragadt volna a hajam a nyakamra. És a legrosszabb, hogy szekáltak miatta, nem is mertem más véleményen szólni, mert gondoltam, ha nem értenek velem egyet, akkor rögtön jönnek a kövérségemmel, és hogy inkább fogyjak le (megtörtént eset). Gátlásossá váltam, az órai felelések is kellemetlenek voltak.

Nyolcadikos koromra már 98 kilót nyomtam - ez egy májusi orvosi vizsgálaton derült ki. A napon, amikor megváltozott minden.
Az orvosom erélyesen azt mondta, hogy ő még enni sem adna nekem, és hogy fogalmam sincs, mivel állok szemben. Szégyenteljesen lesütöttem a tekintetem, miközben azt mondta, hogy anyám kisebb ruhákat hord, mint én, és hogy 14 évesen XL-es a méretem. Nem tudom, akkor mi pattant el bennem, talán a megalázás érzése, de ott, abban a szent pillanatban megfogadtam, hogy ebből elég. Nem leszek én a kövér lány, akit állandóan csak lenézni lehet - megy ez nekem másképp is.

Most jönne az a rész, hogy elhagytam a kenyeret, tésztát, a szénhidrátbevitelem csak minimális volt, csokit nem vettem a számhoz, és a cukros üdítőknek még csak a létezését is elfelejtettem.
Hát, nem.
Nem mentem át bioba, egyrészt azért, mert nem származom tehetős családból, küszködtünk anyagi gondokkal, sokszor örültünk, ha hónap végén fennakadások nélkül kihúztuk. Az mondjuk igaz, hogy a fehér kenyeret elhagytam (bár amúgy sem eszek pékárut szinte semmihez, csak pár csekély, alapvető dologhoz), és onnantól kezdve csak magvas-vagy császárzsemlét, kiflit és barna kenyeret ettem. Megemeltem a kefirek számát, és bár ettem natúr joghurtot, nem mondtam le az epres, barackos és meggyes változatokról, sőt, néha lecsúszott egy extracsokis is. Ittam vizet, de nem egész nap, a SPAR-ban vásárolható 800 FT-os szörpöt vettem alapul minden nap. Régen nagy kólás és chipses voltam, azokat mondhatni, hogy teljesen kitöröltem az életemből. Fokozatosan csökkentettem az adagokat, és a nassolnivaló is maximum egy szelet Túró Rudi volt vagy joghurt.

Ami a mozgást illeti: először megpróbálkoztam a futással, de a nagy súlyfelesleg miatt már az első után kikészültek a térdeim. Viszont akkoriban naponta 6km-t sétáltam a suli miatt, dög nehéz táskával, előtte jó esetben lapult egy tesi óra is - ez kezdésnek épp elég megterhelő volt. Így hát fogtam magam, és az interneten lévő tornagyakorlatokat kezdtem használni. Fokozatosan haladtam előre, először egy héten négyszer, majd ötször, aztán hatszor csináltam; lábemelések, felülések, néhány kargyakorlat. Nem fogok hazudni: baromi kemény volt pár hónapon keresztül. A gyomrom összeszűkölése sokszor tett ingerültté, néha pedig legszívesebben a földhöz vágtam volna magam, miközben kivöröslött fejjel csináltam meg az utolsó tíz felülést. Sokszor voltak holtpontjaim gondolatban, amikor azzal szemeztem, hogy mégis minek csinálom, de felülkerekedtek az álmaim: egyre többször álmodtam, hogy már vékony alkattal csinálok valamit. Hazudtoljam meg önmagam, a képességeim?
Nem. Az nem én vagyok.

Végül 1 év alatt 27 kilótól szabadultam meg - már ez is látványos változás volt, de nem elég, és még nem igazán tetszett, amit a tükörben láttam. Igaz, nem volt jojóeffektusom, bár féltem tőle, azonban a 2014-es telem egy részét Ausztriában töltöttem, és ez megnehezítette a dolgom: 4 kiló plusszal tértem haza. Ez annyira letaglózott, hogy ismét nekiálltam, és szépen elértem azt, amit akartam. Az önbizalmam kezdett visszaszökni, bátrabban választottam ruhát, és sorra érkeztek a gratulációk.

De ezzel még nincs vége. Közel 6 hónapon keresztül küzdöttem a stresszdózisoknak hála kisebb étkezési zavarokkal, amik annyit jelentenek, hogy annyit ettem, mint egy kismadár. Féltem, hogyha eszek, kijön belőlem minden, és bár éhes voltam, egyszerűen minden falatot elharaphatatlannak találtam. A szüleim rendesen meg voltak ijedve, pszichológushoz is el akartak vinni, de ő azt mondta, hogy amíg én nem vezetem rá magam a változásra azáltal, hogy semmi sem történhet, addig ő nem tud nekem segíteni.
Igen, a 6 hónap alatt fogytam. Annyit, hogy bár tavaly sem voltam kövérnek nevezhető, a tavaly nyáron vett nadrágom most lóg rajtam. A gondomból kilábaltam (ez is hosszú, kemény munka volt), és mielőtt bárki félreértené: nem, nem váltam véznává, sőt, most vagyok olyan, mint az álmaimban. A mérleg a 168 centimhez 66 kilót mutat, de soha nem érdekeltek a számok, számomra az összhatás a lényeg, és mindenki, aki le akar fogyni, azt tanácsolom, EZT tartsa elsősorban szem előtt. Ahogy megnézem a tavaly készült képeim, rájövök, hogy ott még mindig husis voltam, és ugyan jó lett volna, ha ez az étkezési probléma nem üti fel a fejét az életemben, végső soron hozzájárult ahhoz (mivel azóta is jóval óvatosabb vagyok az evés terén), hogy ilyenné váljak.

A fogyásom megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen. Ha kemény helyzetbe kerülök, ha úgy érzem, valami kilátástalan, akkor azt mondogatom: "ugyan már, ha 35 kilót le tudtál adni, ezzel is megbirkózol!", és ez mindig segít.
Akik változni akarnak: ne felejtsétek el, hogy minden rajtatok múlik. Az én családom is erősebb csontozatú, így tudom, hogy sosem leszek olyan, mint Gisele Bündchen, de nem is akarok vállfa lenni. Vegyétek figyelembe az adottságaitokat, de ne ez határozza meg a határaitokat! Mert azokat is csak mi szabjuk. Az az énem, aki ott állt megszégyenülve az orvosnál abban az XL-es pulóverében, elképzelni sem tudta, hogy egyszer ilyen lány lesz belőle. Néha, ha belenézek a tükörbe vagy leülök, még most is jólesően elámulok, hogy milyen vékony a lábam.

XL-es helyett ma már S-es és M-es ruhákat hordok, a lábméretem 41-esről 39-40-esre váltott (ez ugye boltfüggő). És a pénz sem lehet akadály, hisz kitartó, következetes munkával, türelemmel és mértékkel bármit el lehet érni.
(A cikket beküldte: lanadelqueen27)



Egyszer már sikerült, újra végigcsinálom
Arról, hogyan sikerült már egyszer és hogy remélem, ugyanúgy fog ismét sikerülni. És nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki egyszer elhatározza magát és kitart e mellett, amíg el nem éri a kitűzött célt! Sok sikert mindenkinek! »

Béres Alexandra Súlykontroll táblázat 1.
Elkezdtük jó páran Béres Alexandrát követni… Nem tudjuk még, hogy milyen a fogyókúrája, de ő már bizonított az életben, azt hiszem csak jó tanácsokat tud adni. Remélem sokaknak segítek ezzel a táblázattal, s sikeresek lesznek a fogyizók. Én is elkezdtem, s... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.