A hajdani – Hajdina (Fagopyrum esculentum M.)

A hajdina vagy pohánka szintén egy elfeledett régi ismerős, ám ha megismerjük értékeit, újra méltó helyet kaphat táplálékaink sorában.
Botanikailag a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez soroljuk, mert lisztes magja gabonaként fogyasztható.


Eredete

S. Sommer szerint a hajdina Közép-Ázsia sztyeppés vádékéről (Nepál és Kína nem behatárolt területéről) származik. Innen terjedt el az V. században Japánba és Kínába. Közép-Európába a középkorban jutott el, majd a tengeri kereskedelem révén Velencébe, Lombardiába, Dalmáciába és Dél-Tirolba. Elterjedése a nomád és mongol népcsoportba tartozó hódító népeknek és a szaracénoknak köszönhető. Ez visszatükröződik a különféle névadásokban is.
- Franciaországban a hajdinát „Sarasin”-nak nevezik.
- A japánok is „Sarasina”-nak nevezik.
- Kinában „Sobak” a neve, (So = szaracén, Bak = búza).
- Németországban, ahol először a XV. Századi krónikák említik, „Tatármag”-nak, vagy „Pogánymag”-nak mondják. Az utóbbi nevet (pogány-mag = Heiden-korn) épp úgy kaphatta a pogány hunok (Heidnisch) után, mint onnan, hogy a termesztésének első nyomait Heidelendschaft-ban (sztyeppeszerű puszta) találták. Ez Észak-Németországban (Lübeck) található.
A kicsi, barna bükkmakkhoz hasonlatos terméséről kapta még a „Buchweizen” (Buche = bükk, Weizen = búza), „Buchecker” (Ecker = makk) nevet.
- Ukrajnában „Grecska” néven ismert.
- A lengyelek a „Haricská”-t tisztelik benne.
- A „Hajdina” szó délszláv eredetű, a horvátok ugyan így hívják, szerb neve pedig „Heljda”.
- Bolti csomagolásán a német „Buchweizen”, az angol „buchwheat” vagy a cirill betűs „Krupa grecsnyevaja” feliratot is olvashatjuk.
- Ázsiából származik, mint mi magunk is, noha csak a Kárpát-medencében találkoztunk össze.
Magyar nyelvterületeken „hajdinának”, „pohánkának”, „pogánygabonának”, „tatárkának”, „tatárpohánkának” vagy „szerecsenbúzának” is nevezik.


Hagyományai

- Egy nepáli legenda szerint az óriások eledele. Még most is úgy tartják, hogy aki nagy, erős és okos akar lenni, annak sokat kell belőle enni.
- A hajdina hagyományos főtermék Szibériában, Mandzsúriában, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban és még néhány részén Európának és Közép-Ázsiának.
- A szomszéd szláv népeknél is régóta termesztett, kedvelt népeledel.
- A közönséges hajdina 1597-ben Franciaországból az amerikai földrészre is eljutott.
- Japánban a hajdinát századok óta termesztik és fogyasztják (főként nudli formájában, amelynek neve: „SOPA”.
- A tradicionális zsidó konyhában a hajdinát szintén használják. Kashát és egyéb eledeleket készítenek belőle. Hozzáadják levesekhez, együtt főzik más gabonákkal, liszté őrlik, palacsintát és süteményeket készítenek belőle.
- Magyarországra a hajdina Ausztria közvetítésével került, a Felső-Tisza vidékén élő lengyelek és csehek révén terjedt el.
Századunk kezdetén, a hajdina vidéken alapvető élelmiszer volt. Az életreform hívei már akkor is tudták, hogy a teljes értékű, egyszerű és természetes élelmiszerek sokkal jobbak, mint a finomított termékek. Ma, amikor a régi reformerek állításait tudományosan is bebizonyították, ismét tisztelni kezdik ezt a „jelentéktelen növényt”.
Hazánkban fő termőterületei az Őrségben, Felső-Tisza vidékén és ettől délre a székelyföldön terültek el.
Termesztése és fogyasztása nálunk mindig kis mértékű volt, ennek oka valószínűleg a viszonylag alacsony terméshozama és nehéz hántolhatósága. Sajnálatos tény, hogy a napjainkban, a hazánkban termelt teljes mennyiség (kb. 2000 tonna) mintegy 90%-a külföldi, elsősorban francia- és németországi exportra kerül, bár nagyon kis mértékben ugyan, de itthoni fogyasztása is fellendülőben van.


A hajdina

- „Érek én is annyit, mint a gabona kalásza – mondja Andersen meséjében gőgösen a hajdina -, s még szebb is vagyok, virágaim pompásak, mint az almavirágok, örül a szem ha rám néz …”
- A nemzetségnek Eurázsia mérsékelt égövi részén 6 faja él.
- Hazánkban elsősorban a „közönséges hajdinát” (Fagopyrum esculentum) termesztik. Egyes vidékeken emellett a „tatárkát” vagy „tatárpohánkát” (Fagopyrum tataricum) is termesztik.

- A hajdina magjai kemény, három élű kis maggá fejlődnek. A háromszög-alak ősi fény-szimbólum. A fényhez való kapcsolatára a „fogopirizmus” (pohánka-mérgezés) kórtani megjelenése is világosan utal. Az allergikus reakció a pigment-szegény bőrrészeken, a festékanyag és tartós napfény egyidejű hatására alakulhat ki. A fényérzékenységet a héjában (a mag külső részében) lévő fényérzékenyítő (fotoszenzibilizáló) vörös festékanyag válthatja ki, amely melegvízben oldódik ki. Ezért ajánlatos a hajdinát melegvízben mosni, öblíteni, illetve a főzés során képződő vörös habot leszedni, a nyákot leöblíteni.

- A burgonya és a búza térhódításával párhuzamosan, fokozatosan visszaszorult a hajdina termesztése, főként a szegényebb néprétegek táplálékainak sorába, de még ma is találhatók jelentősebb hajdinatermő területek, főként Oroszországban, Franciaországban, német, dán és holland vidékeken.

- Amellett, hogy emberi táplálék, több helyen jó méhlegelő. Takarmányozásra és zöldtrágyázásra is alkalmazzák.


Összetétele

- A hajdina több tekintetben biológiailag értékesebb a többi gabonaféléknél.
- A hajdina jellemző tápanyaga, a többi gabonaféléhez hasonlóan, a szénhidrát. Ám eltérően ezektől a hajdina termése és lisztje különösen sok keményítőt (56-77%) tartalmaz, élelmirost-tartalma is kiemelkedően magas (25,7 gr/100 gr).
- 2-3 szorosát tartalmazza bizonyos életfontosságú aminosavaknak –lizin, arginin és triptofan -, és sok benne a lecitin is.
- Nagy mennyiségben tartalmaz „rutin”-t (rutozid) (P-vitamin).
- Emellett a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza (B1, B2, niacin).
- A következő ásványi anyagokban gazdag: pl. vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, cink.
- Zsírsavtartalmának kereken 70%-a telítetlen – így könnyen emészthető. Akinek érzékeny az emésztőrendszere, annak a hajdina igen hasznos.
- A hajdina gluténmentes, felhasználható „cöliákia-diétához”, tehát liszt érzékenyek is fogyaszthatják.
- Fehérje minőségében jobb, minta a búzáé, mert 100 gr fehérjében 5,8 gr lizin van, míg a búzában csak 2-3 gr.
- 130 gr fehérjét, 649 gr keményítőt, 30 gr zsírt, 35 gr szerves sót, 26 gr rostot tartalmaz kilógrammonként.
- Kedvező összetétele alapján a hajdin a fogyasztása nagyon ajánlatos gyermekeknek, serdülőknek, időseknek és betegeknek. Kiváló tulajdonsága, hogy még azok is fogyaszthatják, akik más gabonafajtákra érzékenyek, allergiásak, azok gliadin (sikér) tartalma miatt.


Élettani hatásai

- Mivel talaj közelében és hideg klímában terem, a hajdina a legerősebb cereáliák egyike. Extrém módon melegíti a testet, energia rezervoárnak, életerőnek számit a hideg téli évszakban.
- A fentiek alapján a hajdina csak takarékosan és bő zöldséggel fogyasztható, hogy túl ne fűtse a szervezetet, pl: répával, retekkel, zellerrel, káposztával, hagymával.
- A makrobiotikus táplálkozásban „téli gabonaként” szerepel, mivel a „legmelegebb energiával rendelkezik”, s így a „hideg betegségek” gyógyítására szolgál: a hólyag, a vese, a reuma, a meghűlések, felfázások, fülbetegségek, stb.
- Kisebb mennyiségben nyáron is fogyasztható, sok salátával, friss zöldségekkel, nyers kukoricával. De tulajdonképpen minden zöldségféle passzol hozzá.
- A különleges melegítő hatásán túl orvosilag a hajdina segít a szervezetből a fölösleges vizet eliminálni.
- A legújabb kutatások alátámasztják a régi megfigyeléseket,
- a hajdina jótékony hat az érrendszeri megbetegedéseknél,
- a magas vérnyomásban szenvedőknél,
- a cukorbetegeknél.
- A népi orvoslás szerint fiatalítólag hat a vérerekre, különösen az artériákra. Ajánlott az érrendszer megbetegedéseinél és cukorbetegségben szenvedőknek.
- Weszelszky József füveskönyvében (1798) a pohánkáról azt írja , hogy Vas Vármegyében évente kétszer is vetik és gabonaként fogyasztják. A zöld hajdina kicsavart levét szembántalmak kezelésére ajánlotta.
- Nyugat-Dunántúl egyes vidékein a pohánka lisztjét kipállott kéz- és lábujjak kezelésére használták. Köhögés ellen hajdina mézes tormát fogyasztottak.
- Nepálban a hajdina durvább őrleményét, lisztjét oszlató és lágyító hatása miatt duzzanatok borogatására használják.
- A kínai orvoslásban jól emészthető és tápláló növénynek tartják, ezért napjainkban is fontos tápláléka az ott élő embereknek.
A hajdina virágából készült mézet a kínai gyógyítók fekélyellenes hatásúnak tartják.
- Német biológusok vérnyomáscsökkentő tulajdonságúnak vélik.
- Amerikában a hajdina kivonatot gyógyszerként használják magas vérnyomás és érelmeszesedés ellen.
- Erősíti a kötőszövetet, védi a szív- és érrendszert.
Mivel nagy mennyiségben tartalmaz „rutin”-t (P-vitamin). Ez a vitamin a C-vitaminnal együttesen elengedhetetlenül fontos a kötőszöveti kollagén normális anyagcseréjéhez. Ezáltal erősíti a hajszálerek falát, csökkenti azok áteresztőképességét és vérzéshajlamát. C-vitaminban gazdag élelmi anyagok fogyasztásával együtt ajánljuk azoknak, akiknek gyakori véraláfutásuk, hajszáleres vérzésük van.
- Gátolja a vérrögképződést.
Lengyel kutatók tanulmányozták a rutin jótékony hatását. Erről a polifenolok családjába tartozó fvavonol típusú vegyületről bebizonyosodott, hogy a C-vitaminhoz hasonlóan fontos vízben oldódó antioxidáns is.
A rutin képes a vérlemezkék lipoxigenáz-enzim működését meggátolni. Megakadályozza, hogy a vérlemezkék az érfalhoz tapadjanak, a már kitapadt trombusokat is képes oldani az érfalról.
A rutin szabadgyök-elnyelő tulajdonsága által újra tudja éleszteni az érfal endotelsejtjeinek prosztaciklin-termelését, mely a vérlemezkék kitapadása ellen hat ott, ahol azt vérrög fedi.
- Antioxidáns hatással rendelkezik.
Francia kutatók mutattak rá, hogy a rutin megsokszorozza a C-vitaminnak és az E-vitaminnak a többszörösen telítetlen zsírsavak oxidációja ellen kifejtett hatását. a telítetlen zsírsavak védelme során oxidálódott E-vitamint a rutin és a C-vitamin visszaredukálja. Azonos mennyiségű E-vitamin így sokkal több telítetlen zsírsavat képes megvédeni, mint egyedül.
- Védelmet nyújt a rákkeltő anyagok ellen.
Amerikai kutatók számoltak be a rutin vastagbélrák-keltő anyagok ellen kifejtett hatásáról. Azokban a kísérleti állatokban, amelyeknek étrendje rutint is tartalmazott, számottevően csökkent a bélhámsejtek kórós szaporulata, rákmegelőző átalakulása, és a kialakult daganatok száma is.
Orosz kutatók az azbeszt mutációkeltő hatását vizsgálták. Az azbeszt olyan enzimek működését gátolja, melyek antioxidáns hatásúak, így emelkedik az oxigéntartalmú szabad gyökök mennyisége. Ebben a kísérletben a rutin bizonyult a legeredményesebb mutációgátló (rendellenes sejt kialakulását gátló), azaz rákellenes anyagnak.
- Kedvező ásványianyag-összetételénél fogva a hajdina fogyasztása kívánatos irányba befolyásolhatná a hazai lakosság táplálkozásban megfigyelt nátriumtúlsúlyt és ezen keresztül beépíthetővé válna a nátriumbevitel korlátozásával járó magas vérnyomás (Hypertonia) diétájában.
- Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt, a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül, jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében.
- Glikémiás indexe kedvező, 55-59%, élelmirost-tartalma következtében a benne található szénhidrátok felszívódása elhúzódóbb, vércukoremelő hatása tehát kevésbé kifejezet, mint a fehér lisztből készült kenyérnek, péksüteménynek. E tulajdonságai teszik alkalmassá a cukorbetegségben (Diabetes mellitus) szenvedő betegek diétájába történő beépítésre.
- A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is.


Előfordulása

- A hajdina magjai egészben, 2 formában kapható:
- nyersen és
- pörkölve.
- Kereskedelmi forgalomba kerül még:
- töretként,
- granulálva és
- liszté őrölve.


Fogyasztása

Az utóbbi néhány évben érdeklődésünk egyre inkább a kiegyensúlyozott, korszerű táplálkozás felé kezd fordulni, melynek alapját a gabonafélék képezik. Egy ilyen régi – új ismerős a hajdina.
A magok megfőzve, enyhén fűszerezve (izsóppal, bazsalikommal, majorannával), zöldségekkel, valamilyen szósszal teljes értékű, egészséges, ízletes eledelt biztosítanak.
- A hajdinának erős jellegzetes az íze.
- Megpirítva ez a jellegzetes íze csökken és az ételnek enyhe dió ízt és illatot kölcsönöz.
- Bátran beiktathatjuk az étrendünkbe.
- Kiválóan alkalmas betegkoszt készítéséhez is.

- A hajdina igen sokoldalúan használható:
- főzhetünk belőle kását,
- levesbetétként, müzli betétként használhatjuk,
- lisztjéből készíthetünk tésztát, gombócot, palacsintát, tortát.

Végül kedvcsinálóként következzen egy pár recept:

Kása - Alaprecept

Ha meg van pirítva (barna színű)
- A hajdinát forró vízben megmossuk, leöblítjük.
- Másfélszeres mennyiségű vízben, fedő alatt 10 percig főzzük,
- majd a tűzről levéve – fedő alatt - mintegy 10 percig duzzadni hagyjuk.

Ha nincs megpirítva (zöld színű)
- A hajdinát forró vízben megmossuk, leöblítjük, lecsepegtetjük.
- Kevés olajon megpirítjuk.
- Másfélszeres mennyiségű vízben, fedő alatt 10 percig főzzük,
- majd a tűzről levéve – fedő alatt - mintegy 10 percig duzzadni hagyjuk.

Pirítás nélkül (zöld színű)
- A hajdinát forró vízben megmossuk, leöblítjük, lecsepegtetjük.
- 1 pohár hajdinához 2 pohár vizet teszünk.
- 12 percig főzzük, közben leszedjük a keletkezett habot,
- majd a tűzről levéve – fedő alatt - mintegy 10 percig duzzadni hagyjuk.

Hajdinabetétes zöldségleves

Hozzávalók:
- 200gr sárgarépa
- 200gr fejes káposzta
- 100gr hajdina
- 1db közepes lilahagyma
- olaj
- kakukkfű, borsikafű
- SOYU
- tisztított víz

Elkészítés:
- A hagymát, zöldségeket előkészítjük, megtisztítjuk.
- A hagymát és a répát apró kockákra, a káposztát csíkokra vágjuk, olajon pároljuk.
- A hajdinát külön megfőzzük.
- Ízesítjük a fűszerekkel, hozzá tesszük a párolt zöldségeket, kellő mennyiségű vízzel feltöltjük.
- Kis lángon, kíméletesen összemelegítjük.

Hajdinás pogácsa

Hozzávalók:
• 20 dkg finomra őrölt, teljeskiőrlésű tönkölyliszt
• 10 dkg hajdina (a liszt mennyiségének a fele)
• 2 fej közepes lilahagyma
• 1 mk. köménymag
• 1 mk. őrölt csemege pirospaprika
• 1 csipet borsikafű
• 1 ek. TAMARI szójaszósz
• víz (desztillált vagy szűrt)(dagasztáshoz, főzéshez)
• 1 mk. szódabikarbóna
• 1/2 dl napraforgó olaj

Elkészítés:
- A finomra őrölt tönkölybúzalisztből, desztillált vízből, tésztát gyúrunk. (A tészta lágy legyen, de formálható.)
- A hajdinát sűrű kásává főzzük.
- Az apróra vágott lilahagymát egy kicsit megpároljuk, hozzákeverjük a hajdinához a többi fűszerrel együtt. Fedő alatt összepároljuk, majd hűlni hagyjuk.
- Amikor langyos, beledagasztjuk a pogácsa tésztába, a szódabikarbónával együtt.
- Kiszaggatjuk, majd még egy kicsit hagyjuk pihenni.
- Előmelegített sütőben (200 C-on) ropogósra sütjük.

Többen mondták már erre a pogácsára, hogy ilyen jó tepertős pogácsát még nem ettek.
(A cikket beküldte: apokrif)



Egy ritka, gyógyíthatatlan betegség: az idiopathiás tüdőfibrózis
- Mit tehet a beteg és az orvos az érthető tájékoztatás érdekében? Az IPF jelenleg nem gyógyítható betegség, így sem a betegnek, sem az orvosnak nincs könnyű dolga az idiopathiás tüdőfibrózis diagnózisának megállapításakor. Ugyanakkor a beteg életminősége... »

Fiatalít a rendszeres sportolás
Egy nőnek fontos a kinézet és a fiatalság, de a legfontosabb a vitalitás, a mozgékonyság, a lendület... azt pedig üldögélve nem lehet megszerezni, de még megőrizni sem. Megkísérlem megosztani azt az utat, ami a rendszeres sporthoz vezetett, és ami a... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.