Kategória: Sikeres fogyózók

Sikertörténet másodszor?

60 kg-mal kezdtem fogyókúrázni. Hozzáteszem, alacsony vagyok, így ez a súly nekem sok volt. Igazából nem is mondanám fogyókúrának, csak odafigyeltem, mit mikor eszem. A tésztákat és fehér kenyeret teljesen kihagytam az étrendemből, de minden mást ettem, maximum du. 4 óráig. Sikerült is lefogynom 13 kg-ot. Tartottam pár évig. Miután elértem, azután sem kezdtem el vacsorázni, bár itt-ott előfordult, hogy megettem egy szelet kenyeret vagy ha kerti partiztunk, ettem este is. Ha visszajött egy-két kiló igyekeztem visszafogyni. Jól éreztem magam a bőrömben.

Megismertem a jelenlegi páromat, akit nagyon gyorsan megkedveltem. Első pillanattól kezdve olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Viszonylag kevés idő után össze is költöztünk. Kb. fél év után. Ő az apukájával élt együtt. Így két felnőtt dolgozó férfinak kellett megtanulnom ezután főzni. Otthon is segítettem anyunak ezt-azt a főzésnél, de mivel Ő mindig megfőzött, nekem nem kellett azzal bajlódnom. Miután elköltöztem, gyorsan bele kellett jönnöm. Emlékszem az első időkben telefonnal a kezemben álltam a konyhában. Anyu mondta, mikor mit kell csinálnom. Próbálkoztam hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. De végül csak belejöttem. A súlyom is sikerült tartanom, bár tagadhatatlanul többet kezdtem enni. Itt-ott vacsoráztam a párommal.
Pár hónapig minden rendben volt. De sajnos egy idő után a párom apukájával nem lett valami jó a viszonyom. Nem részletezném, hogy mi miatt, mert az eléggé személyes, de alig bírtam már elviselni. Észrevétlenül az evésbe menekültem. Bár ezt akkor nem is vettem észre.
Pár kilogramm fel is szaladt egykettőre. Bár úgy voltam vele, hogy áhh ez csak 2 kg hamar lemegy az, ha fogok egy kicsit figyelni. De sajnos nem figyeltem, mert másnap és harmadnap is ugyanúgy leültem vacsorázni a párommal. Hozzáteszem, a párom eléggé édesszájú, így édesség is volt otthon gyakran. Sütöttem is neki, mivel kedveskedni akartam, s ha már megsütöttem, akkor ettem is belőle.
Mire észbe kaptam, majdnem elértem az 58 kg-ot. Sokszor megfogadtam, hogy na most akkor fogyózom. Vettem szobabiciklit és taposó gépet is. De a lelkesedésem gyorsan elmúlt.
Talán azért is, mert a párommal is elég sokat kezdtünk veszekedni az apja miatt. Egyre többször mentem haza anyumékhoz, a párom nélkül.
Míg egy nap az apukája bejelentette, hogy elköltözik az anyukájához, mert Ő egyedül él és idős is, így segítségre szorul. Régen voltam annyira boldog, mint mikor ezt bejelentette…
Végre ketten maradtunk idegeskedés és sok-sok veszekedés nélkül. Most úgy látom, ha akkor nem költözik el, biztos, hogy nem maradtunk volna együtt a párommal.
Fogyókúrákat elkezdtem, de sajnos sorra abbamaradtak egy hét után. A biciklit se használtam. Mígnem egy nap a sógornőmmel beszélgettem és mondta, hogy Ő is elkezdett fogyózni. Előre megírt étrenddel és fogyott 3 nap alatt 3 kg-ot. Kíváncsi lettem, így elkértem én is azt az étrendet. Megmondom az igazat, nem nagyon tetszett. Be lehet tartani, de nekem nem tetszik, mikor valaki megmondja, mit mikor egyek. Elkezdtem keresgélni neten, így akartam rá a Hoxára és azon belül is egy sikertörténetre, ami nagyon sok erőt adott. Elfelejtettem írni, hogy időközben újra 60 kg lettem. Nem éreztem magam jól a bőrömben.
Miközben olvasgattam, eldöntöttem, hogy na akkor is lefogyok, mert most biztos, hogy sikerülni fog. Rábeszéltem a páromat is, mert időközben Ő is felszedett pár kilogrammot. Nem koplalunk, csak odafigyelünk.
Időközben párom 3 kilót fogyott, én pedig 1,5-öt. Most biztos, hogy nem adom fel! Vissza akarom nyerni a régi súlyomat. És így, hogy olvasgatom itt a történeteket és a párom is segít, biztos, hogy sikerülni fog.
És hogy mi a tanulsága a történetemnek? Számomra az, hogy ha újra sikerül lefogynom, soha nem fogom magam elhanyagolni, mert azok a kilók, amiket egyszer leszenvedtem, észrevétlenül gyorsan vissza is jöttek. Az életmódváltás örökre szóljon, ne csak arra az időre, amíg a fogyókúra tart. Én ezt egy életre megjegyeztem. Az evés nem megoldás a problémákra sem!
Szorítsatok, hogy sikerüljön, ezt a 10 kg-ot lefogynom. Hogy végre visszakapjam önmagam.
(A cikket beküldte: Livikee)



Benne leszek abban a kis százalékban!
41 éves vagyok és még mindig elégedetlen. DE MÁR JÓ ÚTON! :) Sok-sok küzdelem az évek alatt... Kezdetben még annyira nem is foglalkoztatott, de ahogy nőcivé váltam egyre jobban. Fogyókúrák követték egymást folyton-folyvást... »

Én és a South Beach
Szeretek enni. Sajnos ez meg is látszik rajtam. Sokáig fáradhatatlanul kerestem a nekem való diétát. Azt kell mondanom, oly sokszor csalódtam az ígéretekben és önmagamban is, hogy már kezdtem feladni a reményt. Természetesen olyan módszert kerestem, ami passzol... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.