Megmérettem, és nem találtattam könnyûnek... most ez akkor jó vagy rossz?

Hangzatos cím, de mégis mit a fenét jelent?
Egyszerû: lassan egy éve diétázom, és úgy döntöttem, megírom az eddig tapasztalataimat, botlásaimat, tévedéseimet, hátha másoknak erôt tudok vele adni, vagy éppenséggel elrettentô példával tudok szolgálni - nekem édesmindegy, a lényeg, hogy mûködjön!

Eredetileg naplóbejegyzésnek indult ez a cikk, de egyrészt rémesen terjengôs lett, másrészt meg írás közben rájöttem, hogy ha már megvonom a 2009-es év diétás tapasztalatait, érdemes lenne szélesebb körben közzé tenni (hadd hízzon a májam, hehe), mert ha akár egy ember is "kedvet" kap e sorok elolvasása után ahhoz, hogy tegyen egy szívességet magának és a testi-lelki egészségét a tagadás valamint a pillanatnyi élvezetek hajszolása elé helyezze (nem szólva az egészséget veszélyeztetô "celebmódszerekrôl", azaz az éppen felkapott "tutibiztos" rapidkúrákról, amik két hét alatt seggigérô, szôkehajó bombanôt csinálnak belôlünk olyan kockás hassal, hogy a Terminátor sírva könyörög majd a receptünkért...), már rég megérte. Ha nem, én akkor is jól szórakoztam írás közben.

Úgyhogy íme A Zén Történetem, legalábbis az elsô kötet (akit a prológus érdekel, olvassa el az elsô cikkemet, ez már a konfliktus).

Tavaly februárban nekiláttam egy újabb diétának, mert ismét tele lett a tök...ösrétesem azzal, hogy:
- utálok a tükörbe nézni
- utálok öltözni
- utálok emberek közé menni
- utálom magam in generel

Két hétig alig ettem, nem sportoltam, de lefogytam közel 5 kilót. Meg is lett az "eredménye": annyira kiéheztettem magam, hogy nem bírtam tovább, így kábé másfél hónapra eltûntem a zsír- és szénhidrátcunamik kereszttüzében és alig másfél kiló mínusszal kezdtem a Második Kört. Ezúttal egy két hetes rapiddiétának veselkedtem neki, mondván majd a gyors és látványos eredmény meghozza a kedvemet...
Ja, lósz...énanáthát, azt. Egyrészt kaptam hideget-meleget az olvasóimtól, hogy "kapjámáafejedhezkislány" (amit ezúton is köszönök), másrészt meg már az elsô nap után (amikor is 2,5 liter tej volt a menü) kidôltem. Így inkább kutatgatni kezdtem a neten, hogy milyen módszert kellene választanom.
És mivel a tudásvágyam alapjáraton akkora, mint egy kisebb Afrikai ország területe, rövid úton eljutottam arra a szintre, hogy vödröt kellett akasztanom a füleimre, hogy azokba folyjon az a rengeteg infó, amit magamra szedtem. Eszméletlen, mekkora iparág épült az emberek fogyásvágyára, élek a gyanúperrel, hogy százezrek, ha nem milliók maradnának munka nélkül, ha az általuk reklámozott termékek tényleg használnának és az emberek lefogynának tôlük.
Arról nem is beszélve, hogy felháborító, milyen pofátlanul kihasználják a túlsúlyos emberek kétségbeesett fogyni vágyását, és tényleg hajmeresztô dolgokat próbálnak eladni (nem tagadom, 98 kilósan én is elgondolkodtam rajta, hogy az a gyomorban felfújható labda talán mégsem hangzik olyan rosszul, mint elsô hallásra... aztán hála az égnek megjött az eszem) hajmeresztô pénzekért.
De ez egy másik cikk témája, az ide vágó lényeg ez: rengeteg megalapozatlan és kifejezetten veszélyes fogyókúra átnyálazása után végre rátaláltam egy olyan módszerre, amit a dietetikusok is ajánlanak: ez a South Beach diéta. Magáról a módszerrôl nem akarok írni, akit érdekel, keressen utána a neten, nálam sokkal hozzáértôbb emberek beszélnek róla. Szóval ismét belevágtam, ezúttal azzal a céllal, hogy lassan, de biztosan fogom ledolgozni magamról a felesleges kilókat. Majd belehaltam az elején, türelmetlen voltam, nyûgös, blablabla. De ahogy teltek a napok-hetek-hónapok, és én még mindig nem adtam fel - bár néha azért megbotlottam - azt vettem észre, hogy nyár derekán járunk, és már 10 kiló mínusznál tartok.
Persze, van, aki ezt egyetlen hónap alatt eléri, annak reszpekt és ami ezzel jár, számomra viszont ez is hatalmas eredmény volt. Utálom, gyûlölöm ugyanis a korlátokat és a szabályokat, és minden nap meg kellett erôszakolnom magam, hogy igenis tornázni, igenis ignorálni a süteményeket, fújfúj fehérliszt, fújfúj fehércukor... de ahogy telt az idô, lassan kialakultak az új szokások (egy új szokás rögzüléséhez minimum 30 nap kell!!), és egyre kevésbé esett nehezemre tovább csinálni.
De augusztus környékén beütött a krach - a vizsgaidôszak lejárta után huzamosabb idôre hazaköltöztem, ami orbitális hibának bizonyult. Én ugyanis stresszevô vagyok, és hát az otthoni környezet meglehetôsen... megvisel. Nyolcvanvalahány kilósan tehát újra nekiláttam az SBD-nek, de pár hónap múlva újra visszazuhantam, és 83 kilóig ettem magam. "De miért?! Hogy lehetek ekkora lúzer?!"
Ahogy a lelki gödröm mélyén kuporogtam, egy Hoxás fórumra vetôdtem, és ott egy nagyon kedves tag döbbentett rá, hol is követtem el a hibát: nem kérdeztem meg magamtól, hogy VALÓJÁBAN miért is akarok lefogyni. Mit remélek tôle? Miért nem sikerült eddig? Mi fog megváltozni? Miért is híztam meg elsôsorban?
Ez utóbbi kérdés tûnt a legkönnyebbnek, így fogtam egy kis ásót meg egy lapátot, és elkezdtem a fejemben keresgélni, hogy hol is van a zsírkutya elásva:

- Miért is vagyok kövér?
- Mert nem mozgok, és rossz kajákat eszem.
- Miért?
- Mert örömöt okoz az evés, és lusta vagyok mozogni.
- Miért?
- Mert ez a legkényelmesebb örömszerzési forrásom.
- Miért?
- Mert nincs elég akaraterôm és kitartásom, hogy bármibe is belevágjak.

Csak eddig írom le, de gondolom, értitek a lényeget. Bevallom, fogalmam sem volt, hogy mibe vágok ezzel az egész "lelkizôs" dologgal (végigcsinálni egy Czanik Balázs DVD-t ehhez képest hangyafa...rmer méretû kihívás), és persze az ásóról és a lapátról is kiderült, hogy valójában egy fúrótoronnyal meg buldózerrel randalírozok a saját fejemben (önként és dalolva, én ÁLLAT), és ahol eddig rend volt, ott is sikerült rövid idôn belül mindent a feje tetejére állítanom... szerencsére sosem voltam normális, így a környezetem nem sok változást vehetett észre rajtam..
De megérte, mert mikor az utolsó "miért"-re is kiszenvedtem a választ, rájöttem, hogy nem kezelhetem a túlsúlyt egy tôlem különálló, "ellenséges" objektumként, amit le kell gyôzni, és aztán sállálá, ugrabugrálás a réten, naplemente, szélgép, satöbbi, satöbbi.
Hiszen én teremtettem, az ÉN RÉSZEM, a kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy problémám van, méghozzá egy közel 35 kilós problémám.
És ezt nem lehet csak és kizárólag teljes kiôrlésû kenyérrel és Norbi ducitréninggel orvosolni, mert látom, tapasztalom, hogy nem megy.
Úgyhogy felkötöttem a gatyámat és ismét nekiláttam...
Jelenleg 75 kilónál tartok, az elsôdleges cél a 69 kiló, aztán már a véghajrá következik a 38-as ruhaméretig (most tartok 44-nél). Nehezen tudom elképzelni, hogy ez valaha is bekövetkezhet, egészen addig, amíg bele nem gondolok, hogy honnan indultam. 93 kilósan (és egyszer voltam 98 kiló is, jegyezném meg halkan, nagyon, nagyon halkan) megvesztem volna a boldogságtól, ha 75 kiló lettem volna, ez egészen biztos.
Ennek ellenére nem állok meg, nem én, amíg nem veszek meg egy (egyetlenegy!) méregdrága dizájnerruhát 38-as méretben (amit azután rögtön lekajálok valami kivehetetlen szósszal, ezt már most borítékolhatom)!

Az én véleményem és tapasztalataim tehát a következôek: az elhízás (nem az 1-2 kiló felesleg, minimum 5, de inkább 10 és afölötti súlyfeleslegrôl beszélek) 90%-ban lelki eredetû probléma, csak sokkal látványosabb, mint pl. a láncdohányzás, a szerencsejáték-függôség vagy a munkamánia. Csúnya leszek, de attól még, hogy kívülrôl fényezed az almát, az belül még rohadni fog.
Lehet tagadni ("Ugyan már, ha délelôtt eszem meg, nem fog ártani!), lehet kifogásokat gyártani ("Én csak ránézek a süteményre és máris hízom!"), a lényegen ezek nem változtatnak. Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy vannak alapadottságok: az én combom fénykorában is akkora lesz, mint a lakótársam két lába együtt, de attól még nem fogok e mögé bújni, mikor elmegyek egy cukrászda mellett. És vice versa: Ha valakit megcsal a párja, akkor fogyókúrázhat és sportolhat amennyit akar, nem ez fogja megoldani a problémáját, legfeljebb a feszültséget vezeti le az utóbbival.
Ha ennek ellenére valaki úgy gondolja, hogy nála igenis csak az a gond, hogy sokat eszik és keveset mozog, akkor szívbôl örülök a szerencséjének, hogy "csak" ezeket kell orvosolnia. Hajrá, ez sem kis feladat, sôt.
A többieknek viszont azt tanácsolnám, hogy ne csak az okozatot próbálják kezelni, hanem a túlsúlyt kiváltó okot is, mert lehet, hogy az utóbbi megoldása automatikusan magával vonja az elsô kiiktatását is.
Ha pedig már megvan, hogy MIÉRT van a túlsúly, jöhetnek a személyre szabott módszerek - persze van, akinek könnyebb egy kész csomagot a magáévá tenni (Atkins, 90 napos, stb.), én speciel megôrültem attól, hogy semmi beleszólásom nincs abba, amit eszem, úgyhogy már az SBD-t is módosítva csinálom egy ideje. Még bôven van mit javulnom és bôven van mit leadnom, de legalább tudom, hogy mit MIÉRT csinálok (kivételesen).

Ennyit szerettem volna elmondani - és ezúton is szívbôl kívánok mindenkinek elég bátorságot és erôt ahhoz, hogy megnyomja azt a bizonyos gombot a fejében, és türelmet, no meg egy falkányi öszvérrel felérô makacsságot ahhoz, hogy véghez is vigye, amibe belekezdett.

Köszönöm a figyelmet.

(A cikket beküldte: Katthy)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Most már elég II.
Elôzô cikkem folytatása, a várva várt publikáció, és hogy mi is történt ez alatt az egy hónap alatt. Nagy dolgokra ne... (tovább)

Téli friss salátánk alapanyaga - a kínai kel
A nálunk kevésbé elterjedt kínai kelrôl, felhasználásáról pár mondat és receptek. Érdemes széles körben felhívni a figyelmet... (tovább)

Tippek és trükkök a férfiak megszelídítéséhez