Kategória: Különféle böjtök

Magyar böjtfarm a mediterrán paradicsomban - ahol test és lélek újjászületik

A böjtölés sokkal több egyszerû táplálékmegvonásnál - olyan tapasztalati út, amely testi és lelki megtisztuláshoz vezet.

„A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha
az ember akkor kezdene kutat építeni,
amikor már megszomjazott.” (kínai szólás)


A böjtölés, vagyis a szervezetben felhalmozódott salakanyagok kitisztításának pozitív élettani hatásai régóta ismeretesek a népi és természetgyógyászatban, különbözô formái megtalálhatók szinte minden vallásban és kultúrában.

Evia EgészségFarm
Hatásmechanizmusa, a szervezet, ezen belül is az emésztôrendszer tehermentesítésével elérhetô öngyógyítási folyamatok beindításán alapul, melyek segíthetnek nemcsak megelôzni korunk civilizációs betegségeinek igen jelentôs hányadát, de sok esetben a már kialakult tüneteket is enyhíthetik, vagy megszüntethetik azokat. Az egyik leghatékonyabb méregtelenítési módszer az ivólé böjt, melyet Dr. Otto Buchinger német orvos fejlesztett ki a múlt század elején, és amit tapasztalt orvosi felügyelet alatt és jó atmoszférában végezve, a gyógyítás királyi útjának nevezett.

Athéntól 180 km-re, Evia szigetén, egy festôi halászfalu határában fekvô olajfaliget ad otthont annak a tízszobás villának, ahol létrehoztuk az Evia Egészségfarmot, mely adottságai révén ideális környezetet biztosít a böjtöléshez szükséges elvonuláshoz.

Rovies tengerpart
A turistaútvonalaktól távol esô elhelyezkedés, a friss tengeri levegô és a kristálytisztavizû, csendes tengerpart biztosítja vendégeink számára, hogy a böjtölés ne csupán a test megújulásáról szóljon, hanem egyben egy önmagunk mélyebb megismerése felé vezetô meditatív, spirituális utazás is legyen.

Kinek ajánlott a léböjt? Kevés kivétellel, mindenkinek. Fontos megjegyezni, hogy a biztonságos böjtölés alapfeltétele az alapos orvosi vizsgálat, amely kiszûri az esetleges kockázati tényezôket, melyek között szerepel például (a teljesség igénye nélkül) a kóros elhízás, a terhesség, vagy az epilepszia. A léböjt az egyik leghatékonyabb és legtermészetesebb módja a megelôzésnek; sokunknak nincs lehetôsége arra, hogy megfelelô tudatossággal éljük mindennapjainkat, ideértve az egészséges táplálkozást és a stresszmentes környezetet; a félévente-évente helyesen végzett böjttel sokat tehetünk egészségünk megôrzése érdekében. Ha reggelente fáradtan ébred, kedvetlen, emésztési és/vagy bôrproblémákkal küzd, esetleg rosszul alszik, meglehet, hogy szervezete így próbálja jelezni, szüksége van a méregtelenítésre. A léböjt ezenfelül számos egyéb, már kialakult betegség esetén is eredményezhet jelentôs javulást, mint például, a magas vérnyomás, ízületi gyulladás, vagy az allergia.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a böjtölés tekinthetô-e fogyókúrás módszernek. Bár igaz, hogy egy 7-10 napos léböjt során, akár 4-8 kg-os súlyvesztés is lehetséges, ez erôsen függ az egyéntôl, illetve a túlsúly mértékétôl. A böjt elsôdleges célja nem a fogyás, hanem a szervezet méregtelenítése, ám egy sikeres kúra segíthet elindulni az ideális testsúly elérése felé vezetô úton azáltal, hogy a kúra végén kevesebbet mutató mérleg sikerélménye motiválhat táplálkozási szokásaink hosszú távú megváltoztatására és az egészséges táplálkozás fenntartására. Érdemes még megemlíteni, hogy a méregtelenítés következményeként elért túlsúly leadása, a szervezet savbázis egyensúlyának helyreállítása, illetve a stresszmentes környezetben eltöltött idô jótékonyan befolyásolja a fogamzás esélyét, így ha babát tervezünk, a böjtkúra hasznos segítôtársunk lehet.


Naplemente a villából
A farmon kizárólag friss helyi terményekbôl készítjük a böjti "táplálékot" jelentô gyümölcsleveket és zöldségleveseket; hiszen a kúra ideje alatt nem fogyasztunk szilárd táplálékot, így szervezetünk az emésztés helyett a felhalmozódott méreganyagok kiürítésére és szerveink regenerálására összpontosíthat. A folyékony "étrend" betartása mellett, fontos megjegyezni a rendszeres könnyû testmozgás fontosságát is, melyet napi Nordic Walking edzések formájában biztosítunk vendégeink számára, szakképzett edzônk vezetésével.

A böjtölés további fontos eleme a nyugalom, a mindennapi élettôl való elvonulás és a meditáció. Az Evia EgészségFarmon minden arról szól, hogy segítsünk vendégeinknek elfelejteni az otthoni élet gondját-baját és ezáltal lehetôvé tegyük, hogy csakis önmagukra figyeljenek. Aki ellátogat hozzánk nemcsak az egészségéért tesz sokat, hanem egy felejthetetlen élménnyel is gazdagabbá válik, amely elindíthatja egy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb élet felé vezetô úton.



Böjtkurzusainkkal kapcsolatos további információkért, kérjük, látogasson el honlapunkra: www.eviaegeszsegfarm.hu, vagy hívjon bennünket a 06 30 343 8765-ös telefonszámon.
(A cikket beküldte: eviaegeszsegfarm)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
Egy új mozgás módszer a negyedes torna
KIfejlesztettem egy új mozgásmódszert az ún. negyedes tornát. Nekem bevált, hidd el neked is menni fog. Akármilyen legyen is... (tovább)
Mozgás tippek anyáknak
A gyerekkel való foglalkozás, pelenkázás, fôzôcske, mosogatás, játszóterezés mellett sokszor egy zuhanyra sincs idô, sokszor... (tovább)


Tippek és trükkök a férfiak megszelídítéséhez


Anticellulitisz gél


Minden jog fenntartva © 2010, www.fogyokurak.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu