Kategória: Diétás főzőcske

Főzz másképpen! - Receptverseny harmadszor!

Harmadszor ír ki országos receptversenyt a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság valamint a Kor Kontroll Társaság. Receptversenyünk ezúttal is a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól.
Pályázatunk idén is több egy sima receptversenynél, hiszen nemcsak az amerikai, a magyar lakosság is egyre jobban hízik. Szomorú tény, hogy a túlsúly/ elhízás a hazai felnőtt lakosság 60%-át érinti, a hozzá kapcsolódó rizikófaktorok miatt pedig a 10 legsúlyosabb betegség közé tartozik!


Sajnos nemcsak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, hanem eszünk örömünkben, eszünk bánatunkban, eszünk, ha mérgesek vagyunk. Nem vesszük figyelembe, hogy bár a legtöbb élettani funkciónk csökken az öregedéssel, az étvágyunkra ez nem igaz, az inkább fokozódik. Ráadásul az évek múlásával az anyagcserénk is lassul, kevesebb kalóriát égetünk el. Ha ugyanazt esszük 40 és 60 éves korunkban, hatvan körül ugyanattól az étel mennyiségtől elhízunk a kisebb energia leadás miatt. Ezért olyan testsúlycsökkentő illetve testsúlymegőrző ételek receptjeit keressük, melyek segítséget nyújthatnak a testsúly normalizálásához, így a már kialakult betegségek, például a diabétesz egyensúlyban tartásához is.
Az egyik tavalyi nyertes Békés Itala a díjátadón, a MOMOT kongresszuson, valamint Prof. Bedros J. Róbert a MOMOT elnöke és Bulla Bianka a Kor Kontroll Társaság elnökségi tagja.




Pályázati kiírás

Pályázhat minden nő és természetesen férfi, aki tenni szeretne azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer, használ olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők, vagy ami még jobb, testsúlycsökkentők. Olyan recepteket várunk melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is! Keressük a legfinomabb és a legegészségesebb ételeket!
Minden pályázó minimum 1, maximum 3 recepttel vehet részt a versenyben, valamint automatikusan és térítésmentesen hozzájárul receptjének megjelentetéséhez!
Az elbírálás szempontjai:
az étel az egészséges táplálkozás ajánlásainak megfeleljen, mégis vegye figyelembe a hagyományos magyar konyha szokásait,
növényi eredetű zsiradékot használjon az állati helyett,
minél kevesebb sót tartalmazzon,
felesleges kalóriától mentes legyen,
könnyen és gyorsan elkészíthető legyen,
ne legyen költséges,
a receptek hozzávalóit 4 főre kérjük megadni,
a recept után kérjük, írja le a sütés-főzés során használt fűszer, összetevő / összetevők/ pozitív hatásait, és egyéb érdekességeket, amit fontosnak tart, az ön által készített ételről!
várjuk az ételről készített fotót, ennek hiányában érvénytelen a pályázat!

A zsűri tagjai

Akik elbírálják az önök receptjeit:
A zsűri elnöke: Dr. Bedros J. Róbert professzor, a MOMOT elnöke
Társelnök: B. Király Györgyi kommunikációs szakember, a Kor Kontroll Társaság elnöke
A zsűri tagjai: Antal Emese dietetikus
Dr. Audikovszky Mária lipidológus
Dr. Borbényi Erika klinikai főorvos a KKT alelnöke
Csongrádi Kata színésznő a KKT elnökségi tagja
Dr. Böszörményi Nagy Klára a Springmed Kiadó igazgatója,
G. Németh György, a Napidoktor főszerkesztője
Kovács Györgyné Katalin főszakács Hévíz
Dr. Pados Gyula a MOMOT főtitkára,
Dr. Simonyi Gábor centrumvezető főorvos

Nyeremények
A nyertes 3 napos wellness hétvégén vehet részt partnerével együtt Hévízen, a további díjazottak vércukormérőt kapnak , illetve könyvjutalomban részesülnek.




Tavalyi nyertesek

A receptverseny 2014-es díjátadóján- a díjakat a MOMOT elnöke Prof. Dr. Bedros J. Róbert valamint bulla Bianka a Kor Kontroll Társaság vezetőségi tagja adta át, Békés Itala, Jászai Mari díjas érdemes művész színművész a harmadik díj átvételekor elárulta a „Juliska bab olasz nagymamám módjára” elkészítésének csínját- bínját. A Juliska bab egy széles fehér bab, ami július végén, augusztus elején érik. Ezt a babot a nagymama hosszában vágta félbe és olajon dinsztelt fokhagymán, Vegetával ízesítve fedő alatt párolta, majd pár paradicsomot négybe vágva hozzáadott és alacsony lángon készre főzte. Állítólag az így félbevágott babnak jobban érződik az íze, zamata, mint a hagyományosan keresztbe szeleteltnek.
A fődíjat az orvostanhallgató, három gyerekes fiatal pécsi édesanya, Király Hedvig vitte el diétás töltött káposztájával, így egy wellness hétvégét tölthetett Egerben. Hedvig hat éve, a második gyermeke után hízott harminc kilót, amit nem tudott leadni. Ekkor váltott életmódot és választotta az egészséges táplálkozást. Elmondta, mennyire fontos, hogy már pici korban hozzászokjon a gyerek az egészséges étrendhez. Megérezze, megszeresse, ismertté váljanak számára azok az ízek, azok a fűszerek, amik alkotó elemei annak a táplálkozáskultúrának, amely a zöldségeket, fűszereket helyezi előtérbe a zsírban gazdag húsokkal, lisztes habarásokkal szemben. Ebben a szellemben él, és próbálja családját is erre nevelni.

Ha kedvet kapott a versenyzéshez, kérjük, pályázatokat e-mailben a következő címre küldje:
receptverseny@korkontrolltarsasag.hu

Beküldési határidő: 2015. január 30
Főzzön Ön is másképpen családja és gyermekei egészségéért!
(A cikket beküldte: sajtó)



Teriyaki Marhahus
Itteni kedvenc etelfele, amellett hogy finom, egeszseges is. »

Alkalmas számodra a szénhidrátszegény étrend?
Senki számára nem meglepő már, ha azt hallja, hogy nem mindenfajta diéta felel meg mindenkinek. Bár a "lowcarb diéta" elnevezés számos szénhidrátkorlátozáson alapuló módszert magába foglal, ez sem alkalmazható bárki által. Íme néhány átgondolnivaló, mielőtt a... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.fogyokurak.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) fogyokurak.hu | WebMinute Kft.