Erô, kitartás, vasakarat. Gyôzd le önmagad...mert megéri!

Körülbelül két és fél hónapja váltottam életmódot, mert elegem lett a 3 és 4XL-es ruhák keresgélésébôl. Eddig több mint 12 kg-ot fogytam, de rájöttem, hogy nehezebb, mint azt elôtte gondoltam. És bizony bármennyire is akarom és bármennyire erôlködöm, bennem is támadt kétely. Voltak és lesznek is nehéz pillanatok...de ki kell tartanom.

Elsô cikkemre sokan reagáltak és ezúton is szeretném megköszönni a sok biztatást.
Eddig szépen haladok a célom felé, de van pár gondolatom, amelyet úgy érzem, meg kell osztanom a sorstársaimmal.
Én sajnos kis koromtól hízásra hajlamos vagyok. Olyan ember, aki csak ránéz egy csokira és máris felugrik a mérleg nyelve.
Az elôzményekrôl talán annyit, hogy 94,5 voltam a kezdetekkor. Tegnap 82,2 kg-ot mutatott a mérleg. Kalóriaszámolós módszer segítségével és heti 4-5 kemény edzéssel sikerült több mint 12 kilót leadnom. Persze örülök és büszke vagyok magamra, hogy idáig eljutottam és nem adom fel, míg el nem érem a 65 kilót, de gyengébb pillanataimban feltettem már magamnak a kérdést, megéri? Meddig bírom még? Megszokom idôvel ezt a fajta életmódot? Miért van az, hogy vannak emberek, aki bármit, bármennyit, bármikor megehetnek és nem kell aggódniuk a súlyuk miatt? Miért kell nekem egész életemben amiatt aggódni, mit ehetek és mennyit?
Pedig nem éhezem, szépen rendszeresen eszem kis adagokat és persze egészséges ételeket készítek magamnak. Sokkal jobban is érzem magam, energikusabb vagyok, azokat a ruháimat hordom, amikre már négy éve rá sem néztem... Mégis néha, mikor elgyengülök, azt érzem, valami hiányzik. Hiányzik, hogy nem ehetek akkor, amikor kedvem támad és megkívánok valamit. Nem tudom, ki mit gondol errôl, de szerintem a túlsúlyos emberekkel pont az a gond, hogy nem akkor esznek, mikor éhesek. Ha megláttam valamit a hûtôben, vagy az üzletben a polcon és megkívántam, megettem. Pedig nem voltam éhes. És ez a legnagyobb hiba. Nem az éhségünk irányít bennünket, hanem az ízlelôbimbóink. Szerintem ez is olyan, mint bármelyik szenvedélybetegség. És tapasztalatból mondhatom, hogy rettentôen nehéz kigyógyulni belôle.
Most már elmondhatom, hogy gyógyuló félben vagyok. Messze vagyok még attól, hogy nem fog el a vágy, ha meglátom a kedvenc csokimat...sôt talán sose gyógyulok ki teljesen, de a lényeg, hogy megtanuljuk kontrollálni magunkat. Nem szabad engednünk a csábításnak, erôsnek és határozottnak kell maradnunk. És fôleg POZITÍVAN kell hozzáállnunk. Mert én hiszek benne, hogy megéri. Megéri minden lihegéssel és izzadással teli pillanat a szobabiciklimen, vagy az edzésen, hogy saját magammal harcolok, mikor fôzés közben a kisördög belebúgja a fülembe "ugyan már egy kis adag nem árt meg", megéri az önmegtartóztatás...ha a végén elégedetten, sôt boldogan kijelenthetem: "Megcsináltam! Elértem az álomalakom!"
Az én harcom még sokáig el fog tartani, de van már pár példaképem és kedves barátom köztetek, akik hisznek bennem és ez jól esik. Erôt ad a férjem biztatása, hogy minden nap elmondja, mennyire büszke rám, amiért nem adom fel.
De a legfontosabb mégis az, hogy szeretnék a lányomnak bizonyítani. Igaz ô még pici, de meg akarom mutatni neki is, hogy bármit elérhet, ha keményen harcol érte és hisz önmagában. Szeretném, ha pár év múlva büszke lehetne rám és nem az elhízott középkorú anyját látná bennem, hanem egy csinos, energikus, divatos fiatalasszonyt, akivel bármikor elmehet vásárolni, vagy buszkén bemutathat a barátainak.
Sok célom és álmom van még a jövôre nézve, de csak úgy tudom megvalósítani ôket, ha visszatalálok önmagamhoz.
Mert tudom, hogy megéri!

(A cikket beküldte: annus0625)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

A kiegyensúlyozott nô
Edita Sipeky: A fogyás magasiskolája címû könyv leegyszerûsített változatát szeretném megosztani úgy, ahogyan én láttam, mert... (tovább)

Gyógyböjt
A hagyományos értelemben vett böjt vallási szokás. Generációkon át fennmaradt a húsvéti és adventi böjt, ennek célja azonban... (tovább)

Szia! Most írd be a számodat, hogy megnyerhesd a testsúlyodnak megfelelö mennyiségü csokoládét!